Mint ismert, szervezet még 2025 derekán jött létre tíz helyi vállalkozó összefogásával. Ahogy a szervezők már akkor is hangsúlyozták, nemcsak esztétikai javulást szeretnének elérni, hanem hosszabb távon a város gazdasági és kulturális életének fellendítéséhez is hozzájárulnának. Az eddigi két akció során már tíz helyszínt – kapualjakat és homlokzati elemeket – sikerült megújítani, a mostani cél pedig újabb tíz bejárat rendbetétele.
A kezdeményezés korábban is komoly érdeklődést váltott ki: tavaly novemberben több mint negyven önkéntes gyűlt össze a Villanyrendőrnél, ahol néhány óra alatt négy kapualjat, három kaput és egy teljes homlokzati felületet is felújítottak.
A mostani esemény szervezése már javában zajlik. Davidov Ádám, a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület elnökségi tagja a Miskolc Televíziónak elmondta: szombat reggel 9 órakor lesz a gyülekező, ahol minden résztvevőnek alá kell írnia egy felelősségvállalási nyilatkozatot, hiszen a magasban végzett munka nem veszélytelen. Ezt követően mindenki kiválaszthatja, milyen feladatban venne részt: lehet csatlakozni a graffitis csapathoz, akik a homlokzatokról távolítják el a festékeket, de lehet kapualjfestést végezni, vagy akár csak kapuk csiszolásában, zsírtalanításában és mázolásában segíteni.
- Szeretnénk folytatni azt a munkát, amit elkezdtünk. Ennek egyik legerősebb üzenete, hogy közösen tegyük rendbe a belvárost. Számos csapat csatlakozott hozzánk, többek között a DVTK, a Jegesmedvék, a MEAFC, jószolgálati szervezetek és rengeteg önkéntes is. Most is nagy részvételre számítunk - fogalmazott Hajdú László, az egyesület elnöke stábunknak.
A szervezők szerint a közösségi összefogás ereje az egyik legfontosabb üzenet. Az egyesület tehát továbbra várja a jelentkezőket: a tervek szerint a festési munkálatok a Centrum és a Városház tér közötti szakaszon zajlanak majd.