Ugrás a tartalomra

Háromévente rendezik meg a hegedűs találkozót Miskolcon

Létrehozva
Nem mindennapi rendezvénynek adott otthont a Miskolci Egressy Béni Zenei Alapfokú Művészeti Iskola csütörtökön. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó különlegessége, hogy háromévente van ilyen alkalom.
Kép
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó. Fotó: Mocsári László
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó. Fotó: Mocsári László

Kihegedülöd magadból a jót és a rosszat is” – vallotta Heresz Judit miskolci hegedűtanárnő, akinek az emléke és munkássága előtt tisztelegtek a hegedűs találkozón. A diósgyőri születésű hegedűtanárnő a Miskolci Szinfonikus Zenekar tagja volt és ezzel párhuzamosan tanított az Egressy Béni Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában. A hegedűs találkozón megható történetek osztottak meg róla egykori pályatársai és diákjai: ott volt az 1984-es miskolci gázrobbanás helyszínén, ahol komoly, maradandó sérüléseket szenvedett, amíg talpra nem állt, lakásában fogadta diákjait és amint egészsége engedte, vissza is tért az iskolába tanítani. Jutka néni elhivatottsága, kitartása és zeneszeretete mindenki számára példaként szolgálhat. Különleges hangszere is megszólalt a hegedűs találkozón: Vitányi Csaba, egykori tanítványa – ma a Miskolci Szimfonikus Zenekar tagja – Bach d-moll partitájának Sarabande tételét adta elő.

Szólt a hegedűszó

A hegedűs találkozó egyben minősítő versenyként is szolgált: 49 diák érkezett 12 intézményből, 18 felkészítő tanár és 16 zongorakísérő közreműködésével. A miskolci iskolák, az Egressy Béni Zenei Alapfokú Művészeti Iskola, a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola és a Fazekas utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjain kívül jöttek Mezőkövesdről, Sárospatakról, Bőcsről, Sátoraljaújhelyről, Tiszabábolnából, Göncruszkáról és Szendrőből is kis tehetségek.

A zsűriben Versánszky Ildikó, Ádám Endréné és Füzesséryné Dudás Eszter hegedűművészek foglaltak helyet.

Kép
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó. Fotó: Mocsári László
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó. Fotó: Mocsári László

Délelőtt a kisebbeké volt a színpad: az előkészítő, az első és második korcsoport mutatkozott be. Délután a nagyobbak következtek. Az eredményhirdetés 17 órakor volt.

A szakmai találkozó minden résztvevő számára értékes tapasztalatot jelentett. A zsűri arany-, ezüst- és bronzminősítéssel, valamint kiemelt elismerésekkel jutalmazta a diákokat, így senki sem távozott díj nélkül.

Kép
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó. Fotó: Mocsári László
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Hegedűs Találkozó. Fotó: Mocsári László

Aki idáig eljutott, már mindenképpen nyertesnek mondható, hiszen egy ilyen megmérettetésre való felkészülés az iskolai órákon túl is rengeteg munkát és kitartást igényel.

Kép
hegedűs találkozó

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.