Ugrás a tartalomra

Sokan élvezték a napsütést a Majálison

Létrehozva
Már kora délelőtt szép számban zarándokoltak ki a miskolciak a csanyiki Majálisra, a tömeg a délutáni koncertekre jelentősen nőtt.
Kép
fotó: Mocsári László
Sem programban, sem emberben nem volt hiány az idei Majálison. Fotó: Mocsári László

Programokban és izgalmakban nem volt hiány ezen a Majálison sem. Délelőtt tíz órától folyamatosan érkeztek a fellépők a színpadra, sültek a jobbnál jobb falatok az árusoknál, és bejött néhány nem várt izgalom is. Ilyen volt például két tűzoltóautó érkezése a Csanyikba, amelyekről kiderült, egy fán rekedt macskát jöttek megmenteni. A küldetés sikerült. Sajnos másoknak az utazás hozott némi plusz érzelmi mélypontot, amikor beálltak a kilométeres dugóba, amelyet jó részt nem is a feldúsult forgalom, hanem a siető figyelmetlenség okozott egy koccanás formájában, amelyhez mentőket is ki kellett vezényelni. Szerencsére a forgalomirányító rendőrök tették a dolgukat, és ha némi késéssel is, mindenki eljutott a Majálisra. Ahogyan mi is, hogy megkérdezzük az ünneplőket, miért választották ezen a napon a Csanyik-völgyi Majálist?

Preview Image
Nézd meg Mocsári László kollégánk galériáját is! Kattints a fotóra!

- Mi a párommal kirándulni jöttünk, egy kicsikét a napon, a jó levegőn lenni és semmiképpen nem politizálni. Nem is néztük meg előre a programokat, csak spontán kijöttünk, hogy élvezzük ezt a szép napot – árulta el Bálint József.

Melinda is a párjával nézte a légtornász fantasztikus és egyben kicsit ijesztő műsorát, aki egy toronydaru drótköteléről lógó szöveten egyensúlyozva mutatta be produkcióját. Elmondta, nagyon jól érezik magukat, kedvelik ezt a napot, kár, hogy egy évben csak egyszer van. Ők is magáért az élményért jöttek ki, nem nézték meg előre a programokat, de biztosak benne, hogy lesznek olyanok, amelyek tetszeni fognak nekik.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériáját itt nézheted meg.

- Mi igazából a páromnak az unokahúga miatt jöttünk ki a Majálisra. Elvállaltuk, hogy az élete első ilyen Május elsejei rendezvényére kihozzuk. Holnap lesz egyébként három éves, és úgy gondoltuk, hogy most már elég nagy ahhoz, hogy velünk jöjjön, anyuka és apuka nélkül. Úgyhogy főleg miatta jöttünk. Nem néztünk ki előre konkrét programokat, tudtuk, hogy lesznek különböző játékok, amelyek őt is érdeklik. Az volt csak a célunk, hogy kipróbáljon egyet-kettőt. No meg a gumicukor, az mindig nyerő. De most volt a néptánc a színpadon és az is nagyon tetszett neki, a következő a légtornász lesz, akit szintén nagyon várunk – osztotta meg velünk Matók Daniella.

Kép
Csanyiki Majális II.
Ahogy a mondás tartja: akkor jó a Majális, ha az ember kajál is!

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
fotó: Mocsári László
Színes programokkal ünnepel 10. születésnapján a lillafüredi Libegőpark
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Családbarát programelemekkel készült a lillafüredi Libegőpark a hosszú hétvégén, a turisztikai attrakció tizedik jubileumán, azoknak, akik a libegőzést választották.
Megsérült egy biciklista a Szinva-forrásnál
MiskolcBaleset
Elesett és fejsérülést szenvedett egy kerékpáros május 1-jén a Bükkben. A miskolci mentők siettek a helyszínre.
Megkoszorúzták a Munkásmozgalmi Emlékművet a Csanyik-völgyben
Miskolc
Május elseje a munka nemzetközi ünnepe, amelynek alkalmából minden évben megkoszorúzza a Munkáspárt vármegyei szervezete a Munkásmozgalmi Emlékművet.
Képgaléria
„Miskolc sikerének titka, hogy szót értünk egymással” – mondta a polgármester a Majálison
MiskolcSzabadidőBulvár
Látványos programokkal készültek a szervezők a munka ünnepére Miskolc ikonikus helyszínén a Csanyikban, ahol már kora délelőtt szép számmal gyülekeztek az emberek.