Ugrás a tartalomra

Miskolci utca névadója: Rácz György

Létrehozva
A Petőfi Sándor és a Meggyesalja utcát összekötő rövid utca viseli a nevét, amelynek napjainkra már csak a páros számozású oldala maradt meg. A Szinva medrének lefedésekor a mai parkoló felé eső, páratlan számozású házakat lebontották. Az 1920-as évek közepéig Templom utca volt a neve a fagerendák tartotta Szinva-hídon áthaladó keskeny utcának.
Kép
racz_gyorgy_miskolc.jpg
Forrás: Szemelvények Miskolc város történelméből blog

A névadó Miskolc ősi családjából származott. Gyógyszerész lett, és a kémiai tudományokból doktorált, majd közgazdász végzettséget is szerzett. A legtöbb adót fizető polgárok egyikeként tagja volt a városi közgyűlésnek és néhány munkabizottságnak. Így foglalkozott az Avas-rendezés ügyével is. Nem lévén családja, hatalmas vagyonát a városra és a református egyházra hagyta. A végrendeletben szerepelt, hogy „a város építtessen az Avas-tetőre egy, a nevemet viselő kilátó tornyot, melyben kávéház és tűztorony legyen”. A kilátó 1934-ben készült el, de hivatalosan soha nem viselte az adakozó nevét.

(Rácz György 1857–1922 között élt. Halála után oldalági rokonai megtámadták a végrendeletét – sikertelenül. A város közgyűlése úgy döntött, hogy a Templom utca ezt követően az ő nevét viselje, képét pedig a városháza dísztermében „örök emlékezésül” helyezzék el.) 

D.I.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a diósgyőri DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal szerencsére csak egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.
Adj vért a légimentőkkel! - még nem késő bekapcsolódni
MiskolcOktatásEgészségSzabadidő
Szombat, 17 óráig, a miskolci Polgármesteri Hivatal előtt várja a véradókat a Vöröskereszt megyei szervezete a légimentőkkel, hogy mások is túlélhessék.