Ugrás a tartalomra

Népzene és hagyományok a jubileumi könyvtári majálison

Létrehozva
Tizedik alkalommal rendezi meg Könyvtári Majálisát a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár, ahol idén a népi kultúra, a népzene és a hagyományok kerülnek a középpontba.
Kép
konyvtari_majalis_sajtotajekoztato_20260504-ot_09.jpg
Vár a könyvtári Majális. Fotó: Osztie Tibor

A május 9-i program a könyvtár előtti téren és az intézmény falain belül is várja az érdeklődőket, kapcsolódva Miskolc város napjához. A rendezvény célja továbbra is az, hogy a könyvtárat és az olvasást közelebb hozza a családokhoz.

– 2015-ben rendeztük meg először ezt a programsorozatot hagyományteremtő céllal, és az volt a szándékunk, hogy a könyvtárat és az olvasást népszerűsítsük – mondta Csoma-Simon Mária, a könyvtár általános igazgatóhelyettese.

Hozzátette: a majális évről évre egyre több látogatót vonz, és fontos céljuk, hogy a résztvevők a könyvtár teljes terét megismerjék.

– Szeretnénk, ha a családok bejárnák az épületet, olyan gyűjteményekbe is eljutnának, ahová egyébként nem biztos, hogy betérnek, és mindeközben ne érezzék idegennek a könyvtárat – fogalmazott.

Kép
konyvtari_majalis_sajtotajekoztato_20260504-ot_07.jpg

A Kolompos

A jubileumi rendezvény nyitóprogramja a Kolompos együttes koncertje lesz, amely játékos formában mutatja be a népi kultúrát a gyerekeknek. A nap során több miskolci iskola diákjai is fellépnek, emellett kézműves foglalkozások, ismeretterjesztő előadások és bemutatók várják az érdeklődőket.

– Ebben az évben a népi kultúra, a néphagyományok és a népi mesterségek kerültek előtérbe – emelte ki Miklós Katalin, a gyermekkönyvtár vezetője.

A program egyik központi eleme a „Kincsvadászat” családi vetélkedő lesz, amelynek során a résztvevők a könyvtár épületében és a szabadtéri helyszíneken is feladatokat oldhatnak meg.

– A sárkányok kincsét kell majd megkeresni különböző állomásokon, a csapatokat menetlevél segíti végig a feladatokon – mondta.

A szervezők hangsúlyozzák: a program nemcsak szórakozást kínál, hanem élményszerű tanulási lehetőséget is, hiszen a résztvevők akár saját könyvet is készíthetnek, vagy kipróbálhatják a népi mesterségek egy részét.

A Könyvtári Majális május 9-én, 10 és 15 óra között várja az érdeklődőket a könyvtár központi épületében és a környező szabadtéri helyszíneken.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.