Ugrás a tartalomra

Ez volt az első eset

Létrehozva
Jótékonysági koncertet adott a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának Régizene együttese. Az „Adj reményt!” című est középpontjában Petra története állt szerdán a Győri kapui templomban.
Kép
jotekonysagi_koncert_260514ml-5.JPG
Jótékony célból zenéltek. Fotó: Mocsári László

A szervezők minden érdeklődőt arra biztattak, hogy jelenlétükkel és támogatásukkal segítsenek reményt adni Petrának és családjának.
– Egy 14 éves kislánynak segítettünk, aki mellékvesekéreg-karcinómával küzd – mondta Kovács Attila, a Régizene együttes művészeti vezetője. – Ez egy nagyon komoly és nehéz állapot. Miután észrevették és diagnosztizálták a betegséget, elkezdődtek a kezelések, de még nagyon sok nehézség vár rájuk. A család számára rendkívül megterhelő ez az időszak, és sajnos még nincs vége. A kezelések folyamatosan zajlanak, és ez fizikailag, lelkileg, valamint anyagilag is nagyon komoly terhet jelent az egész családnak, ahol három gyerek van. A szülők mindent megtesznek azért, hogy Petrának minden lehetőséget megadjanak a gyógyulásra. Mi pedig a költségekhez így próbáltunk hozzájárulni – összegzett, majd beszélt arról, hogy úgy gondolták, azzal tudnak segíteni, amihez igazán értenek. – A zenélés a munkánk, a hivatásunk, és ezen keresztül tudunk támogatást nyújtani. A koncerten a furulya tanszak hallgatói és tanárai vettek részt, de mellettük énekesek, pengetősök, ütősök és rézfúvósok is szoktak csatlakozni projektekhez. Ez egy viszonylag nagy együttes, általában tizenöt-tizenhat emberből áll egy szemeszter során.

Kép
jotekonysagi_koncert_260514ml-7.JPG


Misszió minden koncert

A koncertek különlegessége általában, hogy a hallgatók nem csupán modern hangszereken játszanak, hanem korhű hangszerrekonstrukciókat is megszólaltatnak, így a közönség autentikus hangzásvilágban merülhet el. Repertoárjukban olyan ritkán hallható reneszánsz és barokk művek szerepelnek, amelyek egyszerre nyújtanak időutazást és lelki feltöltődést.

– Természetesen rendszeresen adunk koncerteket és sok helyen fellépünk, így most az V. Miskolci Egyetemi Tavaszi Fesztiválon is. Részt veszünk az egyetem által szervezett húsvéti és karácsonyi rendezvényeken, valamint más eseményeken is. Korábban voltak egyházi koncertsorozataink is. De az, hogy ilyen jellegű jótékonysági eseményen veszünk részt, számunkra tulajdonképpen az első ilyen alkalom volt. Én úgy gondolom, hogy alapvetően minden koncert egyfajta misszió. A zene által ugyanis tudunk valamit adni az embereknek. Akik a közönség soraiban ülnek, azok számára a zene lelki örömöt, feltöltődést, felüdülést adhat. Egy koncert sokszor sokkal többet jelent egyszerű szórakozásnál, mert képes megérinteni az embereket és kiszakítani őket a hétköznapok nehézségeiből. Nagyon jó érzés, hogy lehetőségünk volt akár csak egy estére is valami szépet adni Petrának, a családjának és azoknak, akik eljöttek a koncertre. Azt reméltük, hogy a hangverseny hangulata és maga az esemény az emberekben az adakozó kedvet is erősíti – mondta Kovács Attila, aki nemcsak anyagi támogatásról beszélt, hanem arról is, milyen fontos, hogy az emberek figyelmet és együttérzést mutatnak egy nehéz helyzetben lévő család felé.

Kép
jotekonysagi_koncert_260514ml-3.JPG

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.