Ugrás a tartalomra

Hideg reggel, kissé szeles csütörtök délután

Létrehozva
Csütörtökön kezdetben sokfelé derült lesz az ég, majd napközben megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet, egy-egy záporra este, késő este van esély.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Megélénkül a déli, délkeleti szél. Hajnalban 3 fok körül alakul a hőmérséklet, de a szélcsendes, fagyzugos völgyekben gyenge fagy előfordulhat. Délután 19 fok körüli maximumokra számíhatunk térségben - írja az idokep.hu.

Orvosmeteorológia

Csütörtökön délies áramlással áramlik a melegebb levegő a Kárpát-medencébe, így ismét melegfrontra, melegedésre érzékenyeknél lehet gyakori tünet a fejfájás, migrén. Emellett gyulladásos panaszok, keringési problémákk és vérnyomás-ingadozás is előfordulhat, de koncentrációs zavarok, fáradékonyság is jelentkezhet.
A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat. A hűvös, hideg hajnali, reggeli órákban felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi bántalmak, valamint a görcsös panaszok is. A hűvös, kissé szeles időben romlik hő- és komfortérzetünk. A napos időszakok ugyanakkor jó hatással lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre. Az UV-sugárzás 11 és 15 óra között a napos időszakokban már eléri az erős fokozatot, így a szabadban érdemes lesz gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.

Közlekedésmeteorológia

Csütörtökön túlnyomóan száraz, napos időre készülhetünk. Délután és este a Dunántúlon fordulhat elő több helyen eső, zápor, helyenként zivatar, így ezeken a tájakon vizes, csúszós útszakaszokra is számítani lehet. Zivatarok környezetében átmenetileg hirtelen lecsökkennő látástávolság, erős, viharos széllökések is nehezíthetik a közlekedést. A déli, délkeleti szél többfelé élénk, néhol erős lesz, emiatt romolhat a járművek menetstabilitása. A napos tájakon és időszakokban érdemes lesz vezetés közben napszemüveget viselni.

Az aktuális levegőminőségről információkat ITT találsz.

Címkék

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.