Ugrás a tartalomra

Maradandót alkotni

Létrehozva
Kocsis Szilárd Miklós 2003-ban szerzett diplomát, azóta Miskolcon dolgozik építészként. Soha nem tudta volna elképzelni az életét máshol. Családi indíttatása is ebbe az irányba terelte.
Kép
Kocsis Szilárd Miklós. Fotó: Horváth Csongor
Kocsis Szilárd Miklós. Fotó: Horváth Csongor

Kocsis Szilárd Miklós ükapja kőművesmester volt, fiai építészek, és a nevükhöz olyan épületek köthetők, mint a Miskolci Zenepalota épületének megvalósulása vagy az Erdészeti Székház építése.

– A szülők ismerik a gyerekeiket, látják a képességeiket, és engem már korán abba az irányba tereltek, hogy építész legyek. Ez nem is állt távol tőlem – mondta.

Az alkotás vágya már gyerekkorában megjelent: gimnáziumi évei alatt speciális rajztagozatra járt. Tősgyökeres miskolciként számára természetes volt, hogy a diploma megszerzése után is a városban marad. Pályáját kisebb tervezőirodákban kezdte, majd idővel egyre nagyobb léptékű feladatok és lehetőségek találták meg.

Miskolc város hírnevének öregbítéséhez számos kiemelkedő és nívós építészeti alkotás tervezése révén járult hozzá. Saját projektek között említhető számos belvárosi apartmanház és társasház. Ezeken kívül nevéhez fűződik a Dózsa György úti Miskolci Járási Ügyészség tetőrekonstrukciója, valamint a mezőkövesdi Zsóry Etalon Sporthotel is, melyet feleségével, Zielem Rita építésszel közösen készítettek. Utóbbi munkásságukat 2022 decemberében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Építész Kamara által alapított Szeghalmy Bálint-díjjal jutalmazták, amellyel a kimagaslóan sikeres, kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú építészeti-tervezői munkásságot ismerik el, illetve azokat, akik emelték Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye építészeti kultúráját. Mindezeken túl számos projektben vett részt, és együtt dolgozott többek között Puskás Péterrel, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Építész Kamara elnökével, valamint Bodonyi Csaba építésszel. Az együtt gondolkodás eredményeként olyan neves alkotások említhetők, mint a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház részeként megvalósult Csillagpont Kórház, illetve a meg nem valósult Kardiovaszkuláris Szívsebészeti Centrum, a Miskolctapolcai Bobpálya, a Miskolci Egyetemen található Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltár felújítása és bővítése, a Mádon megvalósult Roayal Tokaji Borászat, valamint az Avasi kilátó tőszomszédságában található amfiteátrum tervezése.

Kép
Kocsis Szilárd Miklós. Fotó: Horváth Csongor
Kocsis Szilárd Miklós. Fotó: Horváth Csongor

Saját bevallása szerint – ha egyet ki kell emelnie – a levéltár épületére a legbüszkébb.

Számára az építészet lényege a komplex feladatok megoldása és az értékteremtés: olyan alkotások létrehozása, amelyek hosszú távon is hatással vannak környezetükre.

Úgy véli, az építészet bizalmi hivatás, hiszen mások elképzeléseit kell megvalósítani, miközben a tervező saját gondolatai is megjelennek a munkában. A siker kulcsa szerinte az együttműködés és a folyamatos fejlődés.

Eredményeit családja támogatásának és szakmai partnereinek is köszöni. Kiemelte, hogy a visszajelzések fontosak, mert megerősítik az embert abban, hogy jó úton jár.

A jövőbeni célja, hogy lépést tartson a technológiai fejlődéssel, különösen az épületinformációs modellezés területén, amely az építészet meghatározó eszközévé válik.

Ez is érdekelhet

Mégis megépülhet a bevásárlóközpont a Bulgárföldön
MiskolcGazdaság
Czipa András országgyűlési képviselő vette kézbe a bulgárföldi SPAR ügyét. A projekt mostanra látható szakaszba lépett.
Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről egyeztetett a polgármester
MiskolcGazdaság
Buday Bencével, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA új vezetőjével egyeztetett Tóth-Szántai József polgármester, Miskolc és térsége gazdaságfejlesztési lehetőségeiről.
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni szerda reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda több helyszínen hibaelhárítási és útfelújítási munkálatokat végez szerda reggel, ezért kérik az óvatos közlekedést.
Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.