Ugrás a tartalomra

Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén

Létrehozva
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.
Kép

Tájékoztatásuk szerint május 24-én, pünkösdvasárnap a kiemelt idegenforgalmi területeken – Lillafüred, Miskolctapolca, valamint a Tiszai pályaudvaron, mint kiemelt közlekedési területen – díjfizetési kötelezettség áll fenn reggel 8 óra és délután 18 óra között.

Május 25-én, pünkösdhétfőn aztán a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizető várakozási területeken díjmentes lesz a parkolás.

A közleményben kitérnek arra is, hogy az Európa téri, a Patak utcai, a Hősök terei mélygarázsban, valamint a Régiposta utcai parkolóházban az általános rend szerint minden nap 0-24 óráig fennáll a díjfizetési kötelezettség.

Hozzátették: a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Széchenyi utca 20. szám alatti Parkolási Ügyfélszolgálata pünkösdhétfőn zárva tart. Az online felületen azonban folyamatos a parkolóbérletek értékesítése.

Címkék

Ez is érdekelhet

A hosszabbításban csúsztak el
MiskolcSportVilág
Jégkorong: lejátszotta második erdélyi mérkőzését a Macik együttese.
Kutatók Éjszakája a Lévayban. Fotó: Bónusné Nánási Regina
Élményekkel teli programok várták a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Lévayban
MiskolcOktatásKultúraTudomány
A Kutatók Éjszakáján délutántól estig változatos, tudományos és játékos programokkal várták a Lévayban az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt.
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.