Ugrás a tartalomra

Orgonák éjszakája szombaton – most is pezseg az élet Miskolcon!

Létrehozva
Több mint 100 helyszín, több tucat orgonista, több ezer billentyű, több 10 000 síp, több 100 000 hang – idén is vár mindenkit az Orgonák éjszakája!
Kép
Hálaadó istentisztelet az avasi református templomban. Fotó: Mocsári László
Az Avasi református templom egyik orgonája középen látható egy hálaadó istentisztelet alkalmával. Fotó: Mocsári László

Az idei Orgonák éjszakája egyik fontos újítása és összekötő vonása a gyertyafény. Itthon és a világban egyre népszerűbb az új kezdeményezés, hogy régi korok zenéjét ne reflektorfényben, hanem gyertyákkal megvilágítva hallgassuk. Mindehhez a templomok impozáns terei és ódon hangulata még további élményt kínál, így azoknak is érdemes ellátogatniuk a gyertyafényes koncertekre, akik az orgona miatt még nem jönnének – ez az élmény után jó eséllyel viszontlátjuk őket a koncertjeinken - írta közleményében a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. 

Az Orgonák éjszakáján Miskolcon nemcsak a lelkekben, de a templomban is lángok gyúlnak: az Avasi Református Templom varázslatos, történelmi terében gyertyafényes orgonakoncert várja a közönséget. Tabajdi Ádám napjaink egyik kiemelkedő fiatal magyar orgonaművésze. Magyarország jelentős székesegyházaiban és a Müpa koncerttermében is fellépett, emellett a közönség hallhatta a versailles-i Királyi Kápolnában, a helsinki Kallio-templomban, a tallinni dómban és a chartres-i katedrálisban is. Első lemeze 2020-ban jelent meg, amelyen szimfonikus zenekari átiratok szerepelnek - számoltak be. 

Osztrosits Eszter hegedűművész a fiatal magyar muzsikusgeneráció kiemelkedő kamarazenésze. Szólistaként és kamarazenészként egyaránt rendszeresen fellép hazai és nemzetközi koncertsorozatokon. 2018-ban elnyerte a Fischer Annie-ösztöndíjat - tették hozzá. 

Kép
Osztorosis Eszter hegedűművész. Fotó: Filharmónia Magyarország
Osztrosits Eszter hegedűművész érkezik május 23-án az Avasi református templomba. Fotó: Filharmónia Magyarország

A zenészházaspár közös műsora egy igazán különleges koncertélményt ígér, hiszen a felcsendülő öt zenemű közül három eredetileg nem erre a két hangszerre íródott. A műsor különböző korszakok zenei világát járja be – a barokk élénk, energikus stílusától a romantikus érzelmességen és szenvedélyen át a 20. századi hangzásvilágáig ívelő válogatás a hegedű és az orgona párbeszédének sokféle karakterét mutatja meg, mégis közös bennük a lírai kifejezés és a virtuozitás egyensúlya. A templom lenyűgöző akusztikája és a hangszerek páratlan összhangja felejthetetlen, bensőséges és felemelő zenei élményt ígér - fejtették ki. 

Az Orgonák éjszakája gyertyafényes koncertje a Skyfall együttműködésével valósul meg - tudatták. 

Az Orgonák éjszakája programsorozat célkitűzése az alapítás (2019) óta változatlan: minél szélesebb közönséggel megismertetni ezt a méreteiben, formájában és lehetőségeiben is különleges instrumentumot, „a hangszerek királynőjét.” Az esemény keretében orgonaszó hallható nemcsak a szokásos helyszíneken templomokban és koncerttermekben, de köztereken mozgó orgonákkal találkozhat a közönség, a Balatonon a tó közepén megrendezett koncert élvez népszerűséget, de a zadari vízi orgona is bekapcsolódik a programba - részletezték. 

Kép
Adam Tabajdi orgonaművész. Fotó: Filharmónia Magyarország
Tabajdi Ádám orgonaművész ad gyertyafényes koncertet az Avasi református templomban. Fotó: Filharmónia Magyarország

Három éve vált nemzetközivé az Orgonák éjszakája - nyilatkozott Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója. Hozzátette az Orgonák éjszakája egy nyitott fesztivál, tehát a meghívott és felkért művészek mellett rendkívül sok orgonista és templom csatlakozik, akik igazán színes, sokféle, értékes – és ingyenes! – programokkal gazdagítják ezt a páratlan forgatagot. A filharmonia.hu oldalon még mindig regisztrálhatnak csatlakozó programok.

Május 23-án, az Orgonák éjszakája nemzetközi programsorozatába sok külföldi helyszín kapcsolódik be: határon túli magyarlakta települések és számos európai nagyváros mellett az összes lakott kontinensen lesznek csatlakozó programok. Több mint 100 helyszín, több tucat orgonista, több ezer billentyű, több 10 000 síp, több 100 000 hang, és reméljük, hogy ennél is több elégedett résztvevő adja össze az idei Orgonák éjszakája élményét - sorolták. 

Az Orgonák éjszakája idén is arra hívja a közönséget, hogy fedezze fel az orgona lenyűgöző világát – a monumentális koncerttermektől a gyertyafényes templomi hangversenyekig, a családi programoktól az unikális zenei élményekig - számoltak be. 

Kép
Orgonák éjszakája. Forrás: Miskolci Filharmónia
Orgonák éjszakája koncert. Fotó: Filharmónia Magyarország

Ez is érdekelhet

Ötödik lett Lengyelországban
MiskolcSport
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.
Egy öblös gázfröccs, és máris 140 fölött száguldott a fordos Miskolcon
MiskolcBűnügy
Új részleteket tudtunk meg arról a gyorshajtásról, ami a Szentpéteri kapui útfelújításnál történt május 15-én.