Ugrás a tartalomra

Gyereknap a tűzoltóknál: egy napra minden gyerekből igazi hős lehet Borsodban

Létrehozva
Május utolsó vasárnapján újra kitárulnak a tűzoltólaktanyák kapui, és a gyerekek testközelből élhetik át, milyen a tűzoltók világa. A különleges gyereknapi program során országszerte, így Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében is várják a családokat a hivatásos és önkéntes tűzoltóságok.
Kép
Nyitott Szertárkapuk - gyermeknap a tűzoltóságon
Nyitott szertárkapuk - gyereknap a tűzoltóságon. Fotó: Mocsári László

Idén is megnyílnak a szertárkapuk

A látogatók nemcsak megnézhetik a tűzoltóautókat és a speciális felszereléseket, hanem sokmindent ki is próbálhatnak. A legkisebbek magukra ölthetik a tűzoltók ruháját, kézbe vehetik az eszközöket, és bepillanthatnak a laktanyák mindennapjaiba.

A program egyik legizgalmasabb része idén is a próbariasztás lesz: a családok élőben láthatják, hogyan indulnak a tűzoltók egy riasztásra, mi történik egy tűzeset vagy baleset bejelentése után, és milyen gyorsan kell reagálniuk a szolgálatban lévőknek.

Az országos esemény május 31-én, vasárnap 10 és 16 óra között várja az érdeklődőket. A szervezők szerint minden korosztály talál majd látványos és izgalmas programot, ezért a gyereknapi családi programok közül ez lehet az egyik legnépszerűbb a vármegyében.

Az alábbi helyeken várják az érdeklődőket:

Hivatásos tűzoltóságok

  • Aggteleki KvŐ 3759 Aggtelek, Kossuth Lajos út 3.
  • Bódvaszilasi KvŐ 3763 Bódvaszilas, Kossuth út 23.
  • Cigándi KvŐ 3973 Cigánd, Fő utca 89.
  • Encsi HTP 3860 Encs Szent Flórián út 3.
  • Gönci KvŐ 3895 Gönc Rákóczi út 101.
  • Kazincbarcikai HTP 3700 Kazincbarcika, Szent Flórián tér 4.
  • Mezőcsáti KvŐ 3450 Mezőcsát Kölcsey u. 11.
  • Mezőkövesdi HTP 3400 Mezőkövesd Szent László tér 12.
  • Miskolci HTP 3525 Miskolc Dózsa György út 15.
  • Ózdi HTP 3600 Ózd, Vasvár út 84.
  • Sátoraljaújhelyi HTP 3980 Sátoraljaújhely, Pataki út 2.
  • Szendrői HTP 3752 Szendrő, Váralja út 3.
  • Szerencsi HTP 3900 Szerencs Rákóczi F. út 119.
  • Tiszaújvárosi HTP 3580 Tiszaújváros Tűzoltó utca1.
  • Tolcsvai KvŐ 3934 Tolcsva, Bónis Ferenc utca 36.

Önkéntes Tűzoltó Egyesületek

  • Borsodnádasd ÖTE 3671 Borsodnádasd, Budaberke út 10.
  • Felsőzsolca ÖTE 3561 Felsőzsolca, Bem József utca 12.
  • Mádi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület (ÖTE) 3909. Mád Bányász utca 15.

Ez is érdekelhet

25 éve a Miskolci Egyetemen – jubileumot ünnepel az Egészségtudományi Kar
MiskolcOktatás
Szakmai konferenciával, megemlékezésekkel és hagyományőrző eseményekkel ünnepelte negyedszázados jubileumát a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Kara. Az egy napon át tartó eseménysorozat nemcsak a miskolci felsőfokú egészségtudományi képzés elmúlt huszonöt évének mérföldköveit foglalta keretbe, hanem az észak-magyarországi régió egészségügyi és védőnőképzésének múltja előtt is tisztelgett.
Egy nap alatt több mint 500 üzleti tárgyalás a BOKIK-ban
MiskolcGazdaság
Több mint 200 szakember vett részt az Észak-magyarországi Beszállítói Fórumon, amelynek keretében 11 meghatározó vállalat képviselőivel tárgyalhatnak a kis- és középvállalkozások. A rendezvénynek október 14-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) miskolci székháza adott otthont.
Két érem a háromtusa országos bajnokságról
MiskolcSport
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két növendéke is dobogóra állhatott.
Bővül a város térfigyelő kamerarendszere
Miskolc
A település közbiztonságának erősítése, a közterületek biztonságának fenntartása és a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében tovább bővül a város közterületi térfigyelő kamerarendszere.