Ugrás a tartalomra

Újrafestik az útburkolati jeleket Miskolcon

Létrehozva
Csütörtökön kezdődik a munka.
Kép
Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Május 28-án megkezdik a gyalogátkelőhelyek, a kerékpáros nyomvonalak és egyéb lekopott útburkolati jelek festési munkáit a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. – tájékoztatta a minap.hu-t a társaság szerdán.

Közölték, hogy a város forgalmasabb önkormányzati tulajdonú és kezelésű útjain, saját kivitelezésben és alvállalkozó bevonásával dolgoznak majd, többféle technológiával (hideg plasztik, oldószeres festék).

Hozzátették: az elmúlt hetekben előkészítették a festést, az útellenőri szolgálat és a műszaki ellenőrök bevonásával felmérték a helyzetet – ez alapján határozták meg az első ütemet, ahol megkezdik a felújító festést.

A munkákat a belvárosi utcákban, az Északi tehermentesítőn, a Thököly I., a Kis-Hunyad, a Hunyadi, az Ilona-Malomszög, a Szent István és a Nagyváthy S. utcában, valamint a Petőfi térnél indulnak, majd a város főbb közlekedési útvonalain folytatódnak.

A festés idején több helyen kell számítani félpályás korlátozásra. A Miskolc Holding Zrt. tagvállalataként működő Városgazda igyekszik a feladatot a hétvégén, kisebb forgalom mellett, illetve az éjszakai órákban elvégezni.

A forgalmasabb útszakaszokon torlódás alakulhat ki, ezért kérik az arra közlekedőket, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszon érvényes forgalmi rendet, amelyet minden esetben forgalmi táblák jeleznek.

Ez is érdekelhet

Miskolc képviseli Magyarországot a polgármesterek világtalálkozóján
MiskolcVilágGazdaság
Genfben van Tóth-Szántai József polgármester.
Ma is zavarba ejtően aktuális kérdéseket feszeget a Katharina Blum elveszett tisztessége
MiskolcKultúra
Heinrich Böll klasszikusa a nyilvánosság erejéről és az egyén kiszolgáltatottságáról a Miskolci Nemzeti Színházban.
Kínában is megmutatta tudását a miskolci iskola villanyszerelő tanulója
MiskolcVilágOktatásTudomány
Makkai Józsefet, a Bláthy diákját hazatérése után, hétfőn a kamarában köszöntötték.
Kedvezménnyel csobbanhatnak a szépkorúak – népszerű a Nyugdíjas Kedd az Ellipsumban
MiskolcEgészségSzabadidő
Háromórás élményfürdőzéssel kapcsolódhatnak ki a nyugdíjasok az Ellipsumban mindössze ezer forintért. Az idősek világnapja alkalmából indított októberi akció a vártnál is népszerűbbnek bizonyult, ezért a kedvezmény a tervek szerint a következő hónapokban is folytatódik.