Ugrás a tartalomra

Közösen szépítették a miskolci belvárost

Létrehozva
Virágosítás, festés és térrendezés – péntek délután ismét közös munkával szépült Miskolc belvárosa. Ezúttal az Európa tér környékén dolgoztak önkéntesek, civilek és önkormányzati munkatársak azért, hogy rendezettebbé, barátságosabbá tegyék a környezetet.
Kép
europa_ter_260529_ja-18.JPG
300 virág díszíti mostantól a miskolci Európa tér környezetét. Fotók: Juhász Ákos

A nyári meleg ellenére sokan csatlakoztak az akcióhoz péntek délután. Szécsényi Marianna önkormányzati képviselő kezdeményezésére Klinga Dániel és Kavecsánszki Erzsébet önkormányzati képviselők, Nagy Boglárka aljegyző, valamint lelkes helyiek együtt láttak munkához: csiszoltak, festettek, gyomláltak, takarítottak és virágokat ültettek a miskolci Európa téren.

– Területi képviselőként szívügyem, hogy rendezett és tiszta legyen a környezetünk. Az ilyen alkalmak ráadásul nemcsak a városképről szólnak, hanem a közösségről is. Jó látni, hogy civilek, lakók, önkéntesek és önkormányzati munkatársak együtt dolgoznak egy közös célért – mondta Szécsényi Marianna.

Kép
europa_ter_260529_ja-3.JPG

Hozzátette: a kezdeményezés nem előzmény nélküli, hiszen a múlt héten a Kis-Hunyad utcában is hasonló összefogás valósult meg. Ott a lakók kérésére virágfát ültettek, amelynek gondozását és öntözését a környéken élők vállalták.

Az Európa téri virágosítást is a képviselői keretből finanszírozta Szécsényi Marianna. A résztvevők összesen mintegy 300 egynyári virágot ültettek el, emellett több kisebb felújítási és takarítási munkát is elvégeztek.

Kép
europa_ter_260529_ja-25.JPG

– Ez a belváros egyik legforgalmasabb része, nap mint nap sokan megfordulnak itt. Szerettünk volna egy kis színt és életet vinni a térre, miközben segítjük a Városgazda munkáját is – tette hozzá a képviselő.

A délután végére az Európa tér lett szebb. Bárki megcsodálhatja, aki épp arra jár.

Kép
europa_ter_260529_ja-11.JPG

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.