A magyar küldöttségben harmincöt sportoló kapott helyet. Óriási mezőny gyűlt össze: négy kontinens harmincnégy országának hatszáztizenhét versenyzőjét nevezték. A férfiak +100 kilogrammos súlycsoportjában tatamira lépett Csermák Dániel, a DVTK tagja, aki a kilencedik helyet szerezte meg.
A soron következő EK-t három hét múlva Németországban tartják: Berlinbe is népes magyar csapat utazik majd.
Csermák Dániel kilencedik lett
Ez is érdekelhet
Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.