Ugrás a tartalomra

Varászlatos fesztivállal zárta az évadot a Csodamalom Bábszínház

Létrehozva
Kicsiket és nagyokat is vártak a bábszínház Zárogató Családi Fesztiváljára szombaton, ahol két bábelőadást és egy cirkuszi produkciót is megtekinthettek az érdeklődők.
Kép
evszakok_cimu_eloadas_miskolci_csodamalom_babszinhaz_facebook.jpg
Részlet az Évszakok című bábelőadásból. Fotók: Miskolci Csodamalom Bábszínház Facebook

A legkisebbeket érzékszervi babaelőadás, a nagyobbakat afrikai mesevilág várta június 6-án, szombaton. A program délelőtt fél 10-kor az „Évszakok” című babaelőadással kezdődött, amely kifejezetten a legfiatalabb korosztály számára készült. Az interaktív produkció során a gyermekek nemcsak szemlélői, hanem aktív résztvevői is lehettek az előadásnak: tapintással, hangokkal, látvánnyal és különféle érzékszervi élményekkel fedezhették fel a természet változásait és az évszakok körforgását.

Egy óra múlva a színházteremben Danny Bain „Kodzsugukila, a boszorkány” című vendégelőadását láthatta a közönség. A történet mesélője és főszereplője Dzséli, a zenész és varázsló, aki Afrikába kalauzolta a nézőket.

Kép
zarogato_fesztival_csodamalon_babszinhaz_facebook.jpg
A Tintaló Cirkusz faragott cirkuszi mutatványosai

A fesztivál ideje alatt, 9 és 13 óra között a bábszínház udvarán a Tintaló Társulás különleges produkciója, a Tintaló Cirkusz is folyamatosan várta az érdeklődőket. A félóránként induló előadásokon egy aprócska porondon elevenedett meg a cirkusz világa: fából faragott elefánt, bohócok, légtornász és egyensúlyozó művész szórakoztatta a nézőket, bizonyítva, hogy a bábművészet a legkisebb térben is képes varázslatot teremteni.

A Csodamalom Bábszínház programja így nem csupán szórakozást, hanem közös családi élményeket, mesei utazást és kreatív kikapcsolódást is kínált a miskolci közönség számára.

Kép
Tintaló Cirkusz a bánszínház Zárogató fesztiválján. Fotó: Miskolci Csodamalom Bábszínház Facebook
A Tintaló Cirkusz a bábszínház udvarán

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.