A 34. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékversenyt - Miskolc Megyei Jogú Város anyagi támogatásával - a miskolci Marathon Club Egyesület rendezte meg, a Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány és a BIENNALE Nonprofit Kft. közreműködésével. A verseny megrendezését technikai eszközökkel segítette a Tiszaújvárosi Triatlon Klub.
A Majálispark-Királyasztalon kijelölt versenyközpontól a „királyszám”, a maraton mezőnye 9 órakor rajtolt el elsőként, hiszen nekik négy „karikát” kellett teljesíteniük a 10,6 km-es, egyenként 330 méter szintemelkedéssel nehezített körpályán. A nap szpíkere, a magyar futó és triatlon versenyek „hangja”, az országszerte népszerű kaposvári Péter Attila volt.
Az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is ott volt a rajtnál a veresegyházi dr. Horváth György, aki eddig valamennyi hegyimaratonon rajthoz állt. Martinez III Sergio az USA Georgia államából, Tifton városából érkezett Miskolcra, hogy maratont fusson a csodálatos Bükk-hegységben. Nos ez annyira jól sikerült neki, hogy az első kör végén a második helyen érkezett vissza az erdei stadionba. Miután a második körben az addig magabiztosan vezető Harsányi Tamás egy sajnálatos bukást követően kiállni kényszerült, az amerikai futó több, mint 10 km-en át az élen haladt. Egészen addig, amíg az erejét jól beosztó, a tavalyi Kassa-Miskolc Ultramarathon bronzérmese, a sajóvámosi Sántha Norbert meg nem érkezett mögé az egyik emelkedő aljában, ahol ő állt az élre és a vezető pozíciót már nem is engedte át másnak a célba érkezésig. Az abszolút harmadik helyet a fancsali Csépány Péter Rajmund érdemelte ki. A hosszútávfutás legendás alakja, Bogár János megnyerte a korcsoportját, de ennél sokkal figyelemre méltóbb, hogy abszolútban ötödik lett, ami 63 éves korát figyelembe véve különösen jó teljesítmény.
A maratoni váltók csatájában, a férfiaknál a miskolci Armageddon egysége magaslott ki az indulók közül. A női váltóknál Nokia siker született. A miskolci polgármesteri hivatal ezúttal egy férfi váltóval képviseltette magát az eseményen, melyen a „régi motorosok” közül a VeloRunCoffe 2, a Nokia 3 csapatot indított, de nem először nevezett a Marathon Club Egyesület versenyeire a Szirmabesenyői SE, valamint a Futa Huta és a SEGA sem.
A nap második rajtjához a félmaraton és a kismaraton mezőnye sorakozott fel. Ezt a népes csoportot a nagy hagyományokkal rendelkező esemény fővédnöke, Tóth-Szántai József, Miskolc megyei jogú város polgármestere indította útjára. A félmaraton abszolút győztese a miskolci származású, de már Budapesten élő Szaniszló Máté lett, míg a hölgyeknél ugyanezen a távon a miskolci Szloboda Anett komoly előnnyel érdemelte ki az első helyet.
A kismaratoni távon Lehmann Csongor, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub Európa-bajnok, világbajnoki 6., olimpiai 11. helyezett, sokszoros világ-kupa győztes, junior és U23-as korában világbajnok kiválósága ezúttal sem adott esélyt vetélytársainak, fölényesen nyert. Az ezüstöt a magyar mix-váltóval kontinens-bajnoki bronzérmes triatlonosa, Csongor klubtársa, Kovács Gyula harcolta ki. Ezt a távot teljesítette Lehmann Tibor, a versenyzőként többször is Eb-dobogós Lehmann Tibor, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke is, aki a tiszaújvárosi klub elnök-vezetőedzője is egyben. A női versenyben a kistokaji Fukk Villőt megközelíteni sem tudták ellenfelei, ami könnyed győzelmet jelentett számára.
A kevésbé felkészültekre, a gyerekekre és idősebbekre 10.15 órától a minimaraton (3,2 km) várt. Ezt a távot futva és túrázva is lehetett teljesíteni.
Valamennyi célba érkező egyedi befutóérmet kapott ajándékba. Az abszolút kategóriák mellett, valamennyi távon korcsoportos eredményhirdetéseket is tartottak.
A célba érkezők felfrissüléséhez a XIXO, a HELL és a Borsodi Friss termékek álltak rendelkezésre. Sokan igénybe vették a regenerálódást segítő BEMER terápia szolgáltatásait is.
A Miskolc Diósgyőr Polgárőr Egyesület tagjai is aktív szerepet vállaltak a 34. Bükki Hegyi Maraton biztonságos lebonyolításában.
A verseny hétvégéjén - rajtszám felmutatásával - jelképes összegű, 200 Ft-os belépővel látogatható volt a Miskolc Zoo (Vadaspark).
Eredmények:
- Maraton (42,4 km) férfi abszolút: 1. Sántha Norbert (Sajóvámos) 3:51:36, 2. Martinez III Sergio (Tifton-Georgia) 3:56:42, 3. Csépány Péter Rajmund (Fancsal 4:03:08, 4. Kocsis Balázs (Felsőzsolca) 4:29:19, 5. Bogár János (DVTK-Fancsal) 4:36:45, 6. Pápes Zoltán (Veszprém) 4.50:57
- Maraton-váltó (4x10,6 km), férfiak: 1. Armageddon (Miskolc) 3:27:39 óra, 2. VO2max-immun, 3:40:54, 3. VeloRunCoffe II., 3:53:01
- Maraton-váltó (4x10,6 km), nők: 1. Nokia PeakPack, 4:59:48
- Félmaraton (21,2 km) férfi abszolút: 1. Szaniszló Máté (TuttoBici-Bottecchia SE) 1:40:13 óra, 2. Barabás Benjámin (Erdély) 1:50:07, 3. Palásti Péter (Miskolc) 1:50:12
- Félmaraton (21,2 km) női abszolút: 1. Szloboda Anett (VeloRunCoffe SE) 1:57:34, 2. Tóth Anna Dorina (Füzesabony) 2:14:43, 3. Böszörményi Tímea (Miskolc) 2:19:32
- Kismaraton (10,6 km) férfi abszolút: 1. Lehmann Csongor (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 40:40 perc, 2. Kovács Gyula (Tiszaújvárosi Triatlon Klub) 42:09, 3. Pocsai Levente (DVTK) 45:22.
- Kismaraton (10,6 km) női abszolút: 1. Fukk Villő (Kistokaj) 52:40 perc, 2. Nagy Boglárka Dalma (Miskolc) 59:14, 3. Szanyi Ágnes (Zöld Sportok Clubja) 1:03:59 óra
- Minimaraton (3,2 km) férfi abszolút: 1. Roósz Tamás (Hernádnémeti (12:52 perc, 2. Csáki Balázs (Miskolc) 13:32, 3. Domokos Benett (Miskolc) 14:1
- Minimaraton (3,2 km) női abszolút: 1. Vámos Janka (Miskolc) 16:28, 2. Békési Blanka (Sajókeresztúr) 17:21, 3. Sebő Bianka (Kazincbarcika) 17:30.