A rabdolgoztató intézet
1834-ben jött létre Miskolcon a Megyei Rabdolgoztató Intézet. Évtizedekig sikeresen működött az intézmény, ahol az elítéltek leginkább asztalosmunkát végeztek. Az elvégzett munkáért járó bér egyik fele az elítéltet illette, a másik az intézeté volt. Egy rab akár egy pengő forintot is kereshetett hetente.
,,Borsod megye a maga börtöne mellett (Miskolczon) már 1835-ik évben >>rabdolgoztató intézetet<< állitott fel, mely 1843-ban 11,512 frt 9 kr. vagyonbéli értéke mellett összesen 4827 forintnyi elöhaladást mutatott s a rabtartási költségeket évenkint mintegy 500 pengő forintnyi összeggel kevesbité (...)” - számolt be róla a korabeli híradás.
Az intézet a XIX. század utolsó harmadában szűnt meg.
A tudós társaság
Az 1840-es években alakult meg Miskolcon a ,,Major utczai tudós társaság", melynek elnöke Kun János volt. Az elnök Major utcai házában tartották üléseiket, innen ered a társaság neve.
A miskolci szellemi élet nagyjai voltak a csoport tagjai: Vadnay Miksa, Vadnay Rudolf, Pompéry János, Pilta Mihály, Tegledy Pál, Török Sándor, Kun Miklós, Kun Lajos, Szűcs Sámuel, Szűcs Miklós, Faragó György, Majos Dániel, Csépányi Ferdinánd, Apostol József, Bakos Antal, Szontagh Gusztáv, Ragályi Károly, Bay Bertalan, Fodor Ferenc, a Majthényi testvérek, Nagy Gedeon, gróf Szirmay Zsigmond, Szemere Bertalan, Szepessy László.
,,Ezen minden szépért, jóért, de föként a szabadság eszméjeért lelkesülö társaság úgy az irodalom terén, az akkor egyedüli szabadelvű lapban: a Pesti Naplóban, valamint a megyei gyűléseken karöltve több megyei szabadelvű ifjúval erélyesen harczoltak az akkori adminisztratori rendszer mellett még mindig uralkodó, részint convervativ, részint pedig fontolva haladó párt ellen, habár Borsodmegyében már ekkor néhány kincstári képviselő s az egri káptalan tisztjei kivételével az értelmiség teljesen liberális elemekből állott, csakis az volt a pártok közötti külömbség, hogy az egyik Kossuth Lajossal tartott, a rohamosabb fejlődésért küzdött, mig a másik Széchenyi István elveihez képest csak fontolva kivánt előre haladni.” - olvasható a korabeli leírásban.
Miskolc és a szabadságharc
Szendrei János Miskolcról írt monográfiái ma is felbecsülhetetlen értékű helytörténeti források. A IV. kötetében mesélt arról, hogyan élték meg a miskolci polgárok az oroszok és a németek betörését.
,,Sok baja volt akkor Miskolcznak. Hol a muszka, hol a német, hol a magyar zászló lengett a piacon végig. Az egyiknek kellett iborka, a másiknak sarcz, a harmadiknak koszorú. Mintha most is látnám a Kraudi-féle ház erkélyéről hullani a nemzeti pántlikás koszorúkat, az alant harsogó zenével tova vonúló zöld mentés és veres csákójú huszárokra és veres zsinóru honvéd fiúkra. Hogy öleltük őket, mint vettük le lovaikról, tartva őket csókkal, kaláccsal és kotyogó kulacsokkal. Azután - nem sokára, - elcsendesedett minden jó muszka vitézek visszamentek hazájokba, ki Ukrániába, ki Szibériába. A magyar fiúk hová lettek? Némelyik csakugyan ott feküdt a Sajó, a Tisza, a Duna fenekén, némelyik ott aludta örök álmát Segesvár, Debreczen stb. holtak között, - mások pedig bujdostak, mint az elcsapott eb, - kietlen utakon, erdőkön s idegen országok idegen partjain. Nem maradt nekünk csak a német, hogy az Isten áldja meg. Tehát elcsendesedett minden. Érezte mindenki, hogy most baj van. Azért bezárta ajtaját a miskolczi polgár s azt mondta, hogy nem vagyok itthon, majd akkor jövök haza, ha tavasz lesz.”
Beck, a kémnő
Beck Vilma, Beck bárónő, avagy Racidula a szabadságharc alatt kémtevékenységet folytatott a magyar honvédség – de sokak szerint a Habsburgok, később pedig az angol titkosszolgálat számára is. 1850-ben érkezett meg Angliába, ahol nemsokára ünnepelt sztár lett életrajzi ihletésű könyve miatt, amely az 1848/49-es eseményeket dolgozta fel a saját szemszögéből. Angol, német és francia nyelvre is lefordították a könyvét, magyarra azonban csak 1901-ben, egy dr. Halász Sándor nevű miskolci tanár. A kémnő a könyvében arról ír, hogy Görgey csapataival együtt kétszer is megfordult Miskolcon.
Reiman Zoltán
