Ugrás a tartalomra

Visszarepülnek a múltba

Létrehozva
Harmincöt év könyves örökségét idézi fel a Bíbor Kiadó. A vállalkozás retrospektív kiállítással és baráti beszélgetéssel kapcsolódik a 97. Ünnepi Könyvhét programjaihoz.
Kép
bibor_kiado_konyvhet_facebook.jpg

Június 9-én különleges irodalmi és könyvkiadói eseménynek ad otthont a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár. Három és fél évtizedes történetére tekint vissza a Bíbor Kiadó, amelyet 1991-ben alapított Borkuti László. A program délután 4 órakor a Bíbor Kiadó retrospektív könyvkiállításának megnyitójával kezdődik. A tárlat a kiadó közel ezer egyedi kiadványából válogat, tematikus tablók segítségével mutatva be a vállalkozás történetét, szellemiségét és sokszínű kiadói tevékenységét. A kiállítást Kocsis András Sándor, a KAS Kiadó igazgatója nyitja meg. Az összeállítás július 6-áig látogatható a könyvtár előterében.

Fél öttől a könyvtár előadótermében folytatódik a jubileumi rendezvény egy Baráti beszélgetéssel. A találkozón a Bíbor Kiadó egykori és jelenlegi alkotói közössége osztja meg gondolatait a könyvek világáról. A beszélgetés házigazdái Borkuti Eszter ügyvezető és Borkuti László alapító lesznek, a moderátori feladatokat pedig Filip Gabriella Szabó Lőrinc-díjas irodalmi szerkesztő, újságíró látja el.

A kerekasztal résztvevői között Bárdos István, Fazekas Csaba, Jenei László, Káli Sándor, Némethi Lajos és Szabó Miklós is helyet kapnak. Az esemény hangulatát Parázs István gitárművész közreműködése teszi teljessé.

A jubileumi program visszatekintést kínál egy meghatározó miskolci könyvkiadó történetére.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.