Ugrás a tartalomra

Rendkívüli akció az Avason

Létrehozva
Csaknem 30 ezer ember él az Avason, Magyarország egyik legnagyobb lakótelepén, ahol mintegy 10 500 lakás található. Ezért kiemelten fontos terület Miskolcon, ahol szerdán rendkívüli rendészeti ellenőrzés kezdődött.
Kép
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos

A közösségi együttélés szabályainak betartását, a köztéri alkoholfogyasztást, valamint a hajléktalanhelyzetet is vizsgálták a szerda délelőtti akció során. A Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) munkatársai a kispiactól indultak, és ott kezdték meg az ellenőrzéseket.

A garázsboltok környékén tapasztalható köztéri alkoholfogyasztást vizsgáltuk, és felléptünk azokkal szemben, akik megszegték a közösségi együttélés szabályait. A hajléktalanhelyzet és a koldulás is jellemző ezeken a területeken, ezért ezekre is kiemelt figyelmet fordítottunk

– mondta Miskolc alpolgármestere.

Hollósy András hozzátette: az előző rendészeti akciókhoz képest az Avason kevesebb, hajléktalanokkal kapcsolatos esetet és bejelentést tapasztaltak. Elmondása szerint ugyanakkor a köztéri alkoholfogyasztás miatt több alkalommal is intézkedniük kellett a rendészeknek.

Kép
Rendkívüli akció az Avason. Fotó: Juhász Ákos
Hollósy András, Miskolc alpolgármestere rendkívüli rendészeti akciót tartott a MIÖR munkatársaival az Avason. Fotó: Juhász Ákos

Az avasi városközpontban június 10-én egész nap folytatódik a kiemelt rendészeti ellenőrzés.

A MIÖR munkatársai a nyári időszakban is folytatják az akciókat, amelyek hétről hétre Miskolc valamennyi városrészére kiterjednek.

Preview Image
Rendkívüli akció az Avason. Juhász Ákos galériája.

Címkék

Ez is érdekelhet

Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.
Képgaléria
Alzheimer Séta
Láthatatlan betegségre hívták fel a figyelmet – ismét Alzheimer-sétát tartottak Miskolcon
Miskolc
Száznál is többen gyűltek össze hétfőn a Szinva teraszon, hogy közösen sétáljanak végig Miskolc belvárosán, és felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórra, a demenciával élők és családtagjaik nehézségeire. A menet a Szent István térig vonult, ahol szakemberek és érintettek beszéltek a betegségről és a segítség lehetőségeiről.
Az Avast érinti a hibaelhárítás
Miskolc
Melegvíz-ellátást érintő hibaelhárítást végeznek kedden az Avas városrészben.