Ugrás a tartalomra

Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei

Létrehozva
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Az ünnepségen a rendőrség vezetői, a társszervek képviselői, valamint hazai és nemzetközi rendészeti oktatási intézmények vezetői is részt vettek. Az esemény elöljárója Horváth Ádám István rendőr ezredes, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ igazgatója volt, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a rendőri hivatás nem egyszerűen munka, hanem szolgálat, amely felelősséggel jár az állampolgárok és a közbiztonság iránt.

– A legszebb dolog Magyarország közrendjéért, közbiztonságáért napi szinten helytállni – fogalmazott.

Az ezredes kiemelte, hogy a rendőrök feladata nem csupán a jogszabályok betartatása, hanem a segítségnyújtás és a társadalom szolgálata is.

Kép
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban

– Úgy intézkedjenek minden pillanatban, mintha a saját családjuk, rokonaik, barátaik lennének azok, akik védelemre szorulnak, akiknek szükségük van a magyar állam rendőri segítségére – mondta a végzősöknek.

Hozzátette, hogy a rendőri egyenruha nem ér véget a szolgálati idővel, hiszen a társadalom a magánéletben is rendőrként tekint az állomány tagjaira.

A végzősök nevében Zemplénfalvi Dávid búcsúzott az évfolyamtól. Beszédében felidézte a közösen eltöltött évek emlékeit, a képzés során leküzdött nehézségeket és az összetartozás élményét. Kiemelte, hogy a tanulók az intézményben nemcsak szakmai tudást szereztek, hanem olyan tapasztalatokat és emberi kapcsolatokat is, amelyek végigkísérhetik őket pályafutásuk során.

Kép
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban

Az ünnepségen több szakmai elismerést is átadtak. Kiemelkedő tanulmányi eredménye, közösségi munkája és példamutató magatartása elismeréseként Kardos Réka Kincső próbaidős rendőrőrmester Szent György Emlékérmet vehetett át, emellett elnyerte a 2024–2026-os évfolyam első helyezettjének járó elismerést is.

Az „Év Kiváló Oktatója” címmel Garadnai Ottó rendőr alezredes és Király-Fóris Anett munkáját ismerték el. Emellett több tanuló és oktató is részesült szakmai szervezetek és rendőri szervek elismerésében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elismerését Kiss István próbaidős rendőrőrmester vehette át, míg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mészáros Martin és Wusching Miklós próbaidős rendőrőrmester munkáját ismerte el. A Magyar Rendészeti Sportszövetség Hoppál Márk és Pethő Zsófia Eszter próbaidős rendőrőrmestert díjazta, a Magyar Rendvédelmi Kar pedig Pongrácz Péter rendőr alezredes munkáját ismerte el.

Kép
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban

A hivatalos program végén egy váratlan és megható pillanat is emlékezetessé tette az ünnepséget. Az egyik frissen végzett próbaidős rendőrőrmester letérdelt barátnője elé, és megkérte a kezét. A fiatal nő igent mondott, a jelenlévők pedig tapssal köszöntötték a jegyespárt.

Elismerések:

Szent György Emlékérem és évfolyamelső cím

Kardos Réka Kincső próbaidős rendőrőrmester

„Az Év Kiváló Oktatója” cím

Garadnai Ottó rendőr alezredes

Király-Fóris Anett oktató

A Budapesti Rendőr-főkapitányság elismerése

Kiss István próbaidős rendőrőrmester

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság elismerése

Mészáros Martin próbaidős rendőrőrmester

Wusching Miklós próbaidős rendőrőrmester

A Magyar Rendészeti Sportszövetség elismerése

Hoppál Márk próbaidős rendőrőrmester

Pethő Zsófia Eszter próbaidős rendőrőrmester

A Magyar Rendvédelmi Kar elismerése

Pongrácz Péter rendőr alezredes.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Újra dobogóra állhatott Vincze Réka
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Hamarosan ismét nemzetközi színpadon szerepelhet.
Közösségi vacsora, zene, csillagles és Szent Iván-éji varázslat a Szeleta Parkban
MiskolcGasztroSzabadidőKörnyezet
A nyári napforduló estéjén ismét megterül Miskolc közös asztala. A tavaly nagy sikerrel debütált Terülj, terülj… közösségi vacsoraest június 21-én, vasárnap tér vissza. Ezúttal a Szeleta Parkba várják a közönséget, ahol a természet, a zene és a hagyományok találkoznak egy felejthetetlen nyáresti program keretében.
A nyomdafesték sem száradt meg még rajtuk
MiskolcKultúraSzabadidő
Irodalom, zene és személyes találkozások várják az érdeklődőket pénteken 17 órától a Miskolci Akadémiai Bizottság dísztermében. Három új kötetet ismerhet meg a közönség.