Ugrás a tartalomra

Gyászol a Miskolci Nemzeti Színház

Létrehozva
Elhunyt Bolya Éva, a Miskolci Nemzeti Színház egykori munkatársa.

Mély megrendüléssel tudatta a Miskolci Nemzeti Színház, hogy elhunyt egykori kollégájuk, Bolya Éva.

Bolya Éva közel három évtizeden át, összesen 28 éven keresztül dolgozott a teátrumban öltöztetőként.

A színház közössége őszinte részvétét fejezte ki a gyászoló családnak, valamint erőt és vigaszt kívánt mindazoknak, akik ismerték és szerették az elhunyt munkatársat.

Bolya Évát a Miskolci Nemzeti Színház közössége szeretettel és tisztelettel őrzi emlékezetében.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.