Ugrás a tartalomra

Kaszával támadt régi ismerősére

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Kép
Képünk illusztráció

A rendelkezésre álló adatok szerint a terhelt és a sértett régóta ismerik egymást, együtt dolgoztak külföldön. A gyanúsított június 13. napján a kora esti órákban a sértett tiszalúci otthonához ment, ahol szóváltásba keveredtek amiatt, hogy a férfi már nem akar vele visszamenni Németországba dolgozni. A terhelt a vita közben kezet emelt a sértettre, aki ezért bemenekült a házba. A gyanúsított azonban egy a földről felvett kaszapengével követte őt, és a ház bejárati ajtaját kézzel betörve, a ház folyosóján fentről lefelé irányuló mozdulattal több alkalommal a sértett teste irányába lesújtott, melynek során megvágta annak mindkét karját - tudatta közleményében a Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya. 

A gyanúsított fenti bántalmazásával összefüggésben a sértett mindkét felkarján, alkarján, és kezein nyolc napon túl gyógyuló, vágott sérüléseket szenvedett el. A kórház tájékoztatás szerint a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a jobb karját valószínűleg amputálni fogják - tették hozzá. 

A gyanúsított cselekménye – bizonyítottság esetén – emberölés bűntette kísérletének megállapítására alkalmas - tájékoztattak. 

A kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekmény miatt kiszabható büntetési tétel nagysága miatt fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet a terhelt személyi körülményei nem ellensúlyoznak. A bíróság álláspontja szerint tartani kell attól is, hogy a férfi a tanúk megfélemlítésével, jogellenes befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást - fejtették ki. 

Mindezek alapján a bíróság egy hónapra, július 16. napjáig elrendelte a terhelt letartóztatását, amely végzés nem végleges - közölték. 

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.