Ugrás a tartalomra

Öt órán át szól majd

Létrehozva
Folytatódik a jótékonysági koncertsorozat a Múzeumok éjszakáján az Avasi református műemléktemplomban. Most egykori és jelenlegi bartókos növendékek és tanárok fognak össze a Zenepalota orgonájáért.
Kép
Hálaadó istentisztelet az avasi református templomban. Fotó: Mocsári László
Az Avasi református templom egyik orgonája. Fotó: Mocsári László

Különleges zenei esemény várja a közönséget június 20-án, szombaton délután 4 órától este 9 óráig. Az Orgona+ jótékonysági koncertsorozat keretében megrendezett orgonamaratonon egymást váltják majd az orgonaművészek. Fellép Mátyus Gabriella, Kiss Zoltán, Méhes Balázs, Varga László, Dóbisz Áron, Ablonczy Bertalan, Tóth-Vajna Zsombor és Herczeg Zoltán. A hangversenyek színes programját vendégművészek közreműködése is gazdagítja: a Cantus Firmus énekkart Szűcs Sándor vezényli, Dóbisz Áron műsorában Samodai Bence János trombitán és szárnykürtön működik közre, Tóth-Vajna Zsombor koncertjén pedig Ács Gabriella énekművész lép színpadra.

A repertoár az orgonairodalom több évszázadát öleli fel. A közönség olyan szerzők műveit hallhatja, mint Bach, Buxtehude, Purcell, Vivaldi, Mozart, Felix Mendelssohn, Brahms, Vierne, valamint Gárdonyi Zoltán és Zsolt. Az összeállítás így a barokktól egészen a 20. századi zenéig kínál keresztmetszetet az orgonamuzsika gazdag világából.

A program főszervezője, Flach Antal csembalóművész és zenepedagógus közösségi oldalán úgy ajánlotta az eseményt, mint a Múzeumok éjszakájának „lélekfrissítő és testhűsítő intermezzóját”, amelyet akár két múzeumi helyszín meglátogatása között is érdemes útba ejteni. A történelmi Avasi templom különleges atmoszférája egyedülálló élményt ígér a kultúra iránt érdeklődők számára.

Kép
Orgona Maraton plakát. Fotó: Orgona+ Facebook
Forrás: Orgona+ Facebook

Ez is érdekelhet

Szeles időnk lesz, jöhet pár zápor, zivatar
Miskolc
Itt van az ősz, itt van újra?
Fontos változás a forgalmi rendben a 26-oson – erre figyeljen!
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.