Ugrás a tartalomra

Újra ülésezett a Rehabilitációs Foglalkoztatási Tanács

Létrehozva
Hosszabb szünet után újra összeült az önkormányzat Rehabilitációs Foglalkoztatási Tanácsa hétfő délelőtt a városháza közgyűlési termében.
Kép
rehab_foglalkoz_tancsacs_ules_260622_hcs_web_.jpg
Fotók: Horváth Csongor

A tanácskozás középpontjában az új Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP) előkészítése állt, amit várhatóan a novemberi közgyűlésen terjesztenek majd a grémium elé. A most hétfői egyeztetésen áttekintették a programalkotás főbb lépéseit.

Matiscsák Éva alpolgármester, a tanács elnöke hangsúlyozta, szeretnék újra rendszeressé tenni a tanács összejöveteleit, melyeken a Miskolc Holding mellett a MiProdukt, a Szimbiózis Alapítvány, a Miskolci Egyetem, a vármegyei kormányhivatal és a vármegyei központi kórház, valamint Nagy Boglárka aljegyző és az Egészségügyi és Szociális bizottság elnöke, Szécsényi Marianna is részt vesz a jövőben.

Kép
rehabilitációs tanács

Sebestyén Virág esélyegyenlőségi és ifjúsági referens az esélyegyenlőségi programról szólt. Mint mondta, fórumokat fognak szervezni, hogy az elérhető pályázatokról egyeztessenek. Hozzátette, a tervek szerint novemberben viszik a közgyűlés elé a programot, aminek kidolgozásánál várják az észrevételeket, a terveket az alapítványok, egyesületek részéről. Mindenkivel szeretnének együttműködni, hangsúlyozta a referens.

Kép
rehabilitációs tanács

Albertné Lénert Viktória, a polgármesteri hivatal Stratégiai és Koordinációs osztályának vezetője szintén közös gondolkodásra hívta a tanács tagjait. Hozzátette: minden észrevételt, javaslatot várnak, hiszen – hangsúlyozta – fontos a folyamatos kommunikáció, de a gyakorlati megvalósítás is.

Kép
rehabilitációs tanács

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.