Ugrás a tartalomra

Él és virul a miskolci könnyűzene – tehetségkutatón taroltak a helyi fiatalok

Létrehozva
A Tisztakosz első helyezést ért el a 13. Helyfoglaló Tehetségkutató miskolci döntőjén, míg a Lies zenekar énekes-gitárosa, Buksa Bálint különdíjjal térhetett haza. A verseny újabb lehetőségeket nyithat meg a két miskolci formáció előtt.
Kép
Tisztakosz
A győztes Tisztakosz zenekar a Helynekemben. Forrás: pannonhirnok.hu

A Tisztakosz zenekar nyerte a 13. Helyfoglaló Tehetségkutató helyi döntőjét, így ismét képviselheti a várost az Öröm a Zene országos döntőjében. A versenyen a Lies zenekar énekes-gitárosa, Buksa Bálint is rangos szakmai elismerésben részesült: megkapta az Újfalusi Gábor-díjat, amelyet a tehetségkutató kiemelkedő zenészeinek ítélnek oda.

Sokat köszönhetnek neki

A Tisztakosz számára különösen sokat jelent az első helyezés, hiszen az elmúlt öt évben szinte minden alkalommal részt vettek a miskolci Helyfoglalón.

– Nagyon sokat jelent számunkra, hogy ezúttal az első helyezést elérve mi képviselhetjük városunkat az Öröm a Zene országos döntőjében – mondta Szabó Ármin, a zenekar frontembere.

A tehetségkutatók a zenekar számára nemcsak versenyzési lehetőséget jelentenek. Ármin szerint az elmúlt évek során fellépési lehetőségeket, sajtómegjelenéseket és számos szakmai kapcsolatot is köszönhettek ezeknek a rendezvényeknek.

– Egy feltörekvő zenekar számára nagy segítséget jelentenek az efféle kezdeményezések. Szakmai visszajelzést és tapasztalatot szerezhetnek a fiatal előadók, ami nagyban hozzájárulhat a fejlődésükhöz – fogalmazott.

A zenekar az elmúlt időszakban több fontos eredményt is elért. Tavaly az Öröm a Zene országos döntőjében az évad tíz legjobb együttese közé jutott, Szabó Ármin pedig Artisjus Szövegíró Tehetség-díjat kapott.

Az Auróra előtt lépnek fel

Jelenleg új kislemezen dolgoznak, miközben egyre több koncerten mutatkoznak be az ország különböző pontjain.

– A célunk, hogy a regionális ismertséget országos szintre emeljük. Ennek egyik legfontosabb eszköze a közösségi média és az új hanganyagok megjelentetése – mondta a frontember.

A nyári időszak sem telik eseménytelenül a zenekar számára. A következő hetekben több koncert vár rájuk, köztük a debreceni Campus Fesztivál fellépése is. Miskolcon augusztusban találkozhat velük újra a közönség, amikor az Auróra előzenekaraként lépnek színpadra a Vasgyári Közösségi Házban.

Hatalmas megtiszteltetésnek veszi

Nemcsak a Tisztakosz örülhetett azonban a verseny végén. A Lies zenekar énekes-gitárosa (emellett a RádióM reggeli műsorának vezetője Muntyán Detti mellett), Buksa Bálint az Újfalusi Gábor-díjat vehette át, amelyet az Öröm a Zene tehetségkutató-sorozat minden állomásán egy-egy kiemelkedő tehetségű zenésznek ítélnek oda.

– Amikor kimondták a nevemet, össze is néztünk a zenekar másik gitárosával. Nagyon meglepődtem. Tudtam, hogy létezik ez a díj, de nem számítottam rá, hogy én kapom meg. Hatalmas megtiszteltetés számomra – idézte fel.

Kép
Lies zenekar
Forrás: Facebook/Lies

A zenész szerint az elismerés különösen sokat jelent számára, hiszen gyerekkora óta meghatározó szerepet tölt be az életében a zene.

– Nagyon sokat kaptam a zenétől és a zenészektől. Talán ezért is kezdtem el zenélni: szeretném valamilyen formában visszaadni azt, amit én kaptam – mondta.

A Lies tagjai még középiskolásként kezdtek együtt zenélni, és azóta is az ösztönösség határozza meg a zenekar működését.

– Mindig olyan zenét írunk, ami éppen jól esik. Nem nagyon szeretném skatulyázni a zenekart, inkább ösztönösen működünk – fogalmazott Buksa Bálint.

Az együttes jelenleg új lemezen dolgozik. Az eredetileg tervezett kislemezből végül egy nagyobb anyag születik, amely egy új, melankolikusabb hangzásvilágot mutat majd be a közönségnek. A már megjelent Lost and Never Found és Corroded című dalok ennek az új iránynak az első előfutárai. A zenekar tervei szerint az album még a nyáron megjelenhet.

A Helyfoglaló idei eredményei azt mutatják, hogy a miskolci könnyűzenei életben továbbra is több olyan fiatal formáció is működik, amely országos szinten is képes felhívni magára a figyelmet. A Tisztakosz új fellépésekre és hanganyagokra készül, míg a Lies új albummal jelentkezhet a következő hónapokban.

Ez is érdekelhet

Az Avas mellett a belvárosban és Miskolc számos pontján dolgoznak az utakon
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Véleményező munkacsoport jön létre az új miskolci jegyző kiválasztásához
Miskolc
A csoport létrehozását a polgármester kezdeményezte.
Közös felelősség a komfortosabb utazásért
Miskolc
Tények és tanácsok a miskolci közösségi közlekedésben.