Ugrás a tartalomra

Ismét pályára lép a DVTK

Létrehozva
Labdarúgás: szerdán Putnokon az Ózd-Sajóvölgye gárdája ellen meccsel a diósgyőriek csapata.
Kép
takacs-peter-edzest-vezet.jpg
Takács Péter, a diósgyőriek vezetőedzője. Fotó: DVTK

Az NB II-es együttes 17 órától a Várady Béla Sportközpontban játssza második felkészülési mérkőzését. A szurkolók ingyen tekinthetik meg az összecsapást.

A piros-fehérekkel kapcsolatos hír, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a másodosztályú bajnokság sorsolását. A DVTK július 26-án, vasárnap az FC Nagykanizsa vendégeként kezdi a pontvadászatot, majd hazai környezetben augusztus 2-án, ugyancsak vasárnap a Szentlőrinc SE alakulatát látja vendégül.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
fotó: Mocsári László
Méltó utóhang a IV. Miskolci Ars Sacra Fesztiválhoz a Zenepalotában
MiskolcKultúra
A fesztivál zeneszerzői pályázatának alkotásai és egyben a kortárs zeneművészet remekei csendültek fel hétfő este a Zenepalotában, Assisi Szent Ferenc szellemében.
TTH Nagyszínpad: Háttérsztorik
Fantáziadús alkalmi társulat a miskolci TTH színpadán
MiskolcKultúraSzabadidő
Nádasy, Mészöly, Prohászka, Rudolf és Fandl.
Forgalmas miskolci kereszteződésben nyúlnak hozzá a jelzőlámpákhoz
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.