Ugrás a tartalomra

Tűz volt egy miskolci társasházban, 45 embernek kellett elhagynia az épületet

Létrehozva
A Felsőruzsin körútra riasztották a tűzoltókat szerda délelőtt.
Kép
Lakástűz a Felsőruzsinon. Fotó: Mocsári László
Fotók: Mocsári László

Az erkélyen tárolt anyagok gyulladtak meg egy miskolci, Felsőruzsin körúti társasház egyik lakásában – tájékoztatott a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság honlapján.

Mint írták, a tűz miatt a lakás szobája és más helyiségei kormozódtak, a lépcsőház megtelt füsttel.

A miskolci és diósgyőri hivatásos tűzoltók a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával, két vízsugárral eloltották a lángokat.

Kép
Lakástűz a Felsőruzsinon. Fotó: Mocsári László

Az egységek átvizsgálták a szinteket, az épületet negyvenöten hagyták el.

A rajok már az utómunkákat végzik.

Dojcsák Dávid tűzoltó százados, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője érdelődésünkre elmondta, a tűz 4 négyzetméteren alakult ki az erkélyen, de a lángok nem terjedtek át a lakórészre. Mostanra az ott élők visszatérhettek otthonukba, mert a tűzoltók befejezték az oltást, néhány egység már vissza is fordult. 

Preview Image
Mocsári László képgalériája a tűzesetről

Kollégáink a helyszínen tartózkodnak és a szomszédoktól azt tudták meg, hogy egy négytagú család - két felnőtt és két gyermek - lakott a kigyulladt lakásban. Továbbá, hogy nemcsak a tűzoltók, hanem a mentők is a helyszínre siettek, de senki sem sérült meg. 

Információink szerint a tüzet nyílt láng, valószínűleg égő cigaretta okozta. 

Ez is érdekelhet

TTH Nagyszínpad: Háttérsztorik
Fantáziadús alkalmi társulat a miskolci TTH színpadán
MiskolcKultúraSzabadidő
Nádasy, Mészöly, Prohászka, Rudolf és Fandl.
Forgalmas miskolci kereszteződésben nyúlnak hozzá a jelzőlámpákhoz
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.