Ugrás a tartalomra

Beléd estem Miskolc szívében

Létrehozva
Újabb nagyszabású programmal készül a hétvégére a Miskolci Belvárosi Kör: szombat este 20 órakor debütál az I. Belvárosi Filmliget, amely igazi kertmoziélményt ígér Miskolc belvárosában.
Kép
Miskolci SOHO
A Miskolci SOHO-ban szombaton filmvetítéssel és focival várnak.

Szombaton ismét megnyílik a Miskolci SOHO, a múlt hétvégi buli után most mozira és focira várják az érdeklődőket.

Este nyolctól a Beléd estem című magyar sikerfilmet vetítik. A könnyed, nyári vígjáték tökéletes választás egy szabadtéri mozizáshoz. A hangulatról a vendéglátósok is gondoskodnak: a Fröccsterasz/A Leves és a Rockabilly egyedi ajánlatokkal, popcornnal, hot doggal, nassolnivalókkal és fröccsel várja a látogatókat.

Az ötlet már tavaly megszületett, de idén jutottak el oda, hogy meg is tudják valósítani.

– Vannak rendszeres tagjaink, támogatóink és egy olyan költségvetésünk, amelyből nemcsak kapualjfestésre, hanem a belvárost színesítő közösségi programokra is jut – mondta Jantek Tamás, a Miskolci Belvárosi Kör egyik alapítója.

A SOHO közepén, a színpadra egy hatalmas felfújható vetítővászon kerül. A nézőket székek, babzsákok, asztalok, a füves részen pedig plédek várják. A helyszín mintegy 200 ember befogadására alkalmas.

– Az egyesület tagjai mindannyian nagy filmrajongók vagyunk, a 80-as és 90-es évek gyerekei. A kertmozik hangulata mindig is közel állt a szívünkhöz, innen jött az inspiráció – mondta Jantek Tamás.

A vetítést a Miskolcról indult Mozizug csapata biztosítja.

Mozi után foci

Az este a film után sem ér véget: 23 órától a 2026-os labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzését is közösen követhetik a helyszínen azok, akik még maradnak.

A szervezők családokat, baráti társaságokat és filmrajongókat egyaránt várnak. A rendezvény ingyenes, regisztráció nem szükséges, a férőhelyek száma azonban korlátozott, ezért érdemes időben érkezni.

Kertmozi augusztusban is

A Belvárosi Filmligetnek már lesz folytatása is: augusztusban újabb magyar film érkezik, szeptemberben pedig kezdetét veszi a CineFest, ahol szintén közreműködnek.

– Mondhatjuk, mi vagyunk a felvezetőkocsi a filmfesztivál előtt – fogalmaztak a szervezők.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Érvénytelen feltételek a végrendeletben
Miskolc
Miskolci levélírónk az iránt érdeklődött, hogy a nagybátyja azon végrendeleti kikötése, mi szerint csak akkor örökli ő a házat, ha nem veszi el jelenlegi barátnőjét feleségül, érvényes-e?
Jó ügyért tettek a miskolciak
MiskolcKultúra
Megvan az eredménye annak a kezdeményezésnek, ami múlt héten zajlott a helyi könyvtárakban. A Lapról hangra elnevezésű versenyen csaknem kétszáz felolvasást szerveztek meg a miskolciak.
Erőművek Éjszakája - Miskolcon is megnyitották kapuikat a kazánházak
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezet
A miskolciak is megismerhették a távhőszolgáltatás, illetve az erőművek működését péntek este az Erőművek Éjszakáján. Emellett tippeket kaphattak arra, hogyan működtessék energiahatékonyan az otthonaikat.
Győztes gól kilenc másodperccel a vége előtt
MiskolcSport
Jégkorong: Erste Liga, alapszakasz, 9. forduló.