Ugrás a tartalomra

Villamos és autó ütközött a forgalmas miskolci kereszteződésnél

Létrehozva
Villamosbaleset történt az Andrássy út és Testvériség utca kereszteződésében csütörtök reggel.
Kép
villamosbaleset
Villamosbaleset történt az Andrássy út és Testvériség utca kereszteződésében csütörtök reggel.

Baleset történt az Andrássy út és a Testvériség utca kereszteződésnél csütörtök reggel. A rendőrség helyszínelt. Villamospótlók közlekedtek az Újgyőri főtér-Felső Majláth szakaszon.

Kép
villamosbaleset/Csiki László
Villamosbaleset/Facebook/Csiki László

Villamossal ütközött

- Nyolc óra előtt néhány perccel egy kanyarodó személygépjármű feltehetően nem adta meg az elsőbbséget a villamosnak és összeütköztek. Az autó vezetőjét kórházba szállították további kivizsgálásra. A helyszínelés alatt rendőri irányítás mellett haladt a forgalom - közölte a rendőrség.

9:00 órától villamosok közlekednek a teljes szakaszon - írta az MVK Zrt.

Címkék

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.