Ugrás a tartalomra

Csendes megemlékezést tartanak Veres László emlékére

Létrehozva
Gyertyával, mécsessel tisztelegnek az emléke előtt.
Kép
veres_laszlo_elhunyt_260728_facebook_jpeg_szeles.jpg

Kedd hajnalban, 60 éves korában elhunyt Veres László egykori műsorvezető, DJ, szóvivő, közismert miskolci lokálpatrióta.

Szerettei, barátai és munkatársai kezdeményezésére csendes megemlékezést és gyertyagyújtást szerveztek szerda este 19:30-ra utolsó munkahelyéhez, a Miskolci Vigadóhoz. A vendégparkolóban tartják majd a megemlékezést.

A család kérése, hogy a résztvevők mindössze egy-egy szál gyertyát vagy mécsest hozzanak magukkal.

A szervezők tájékoztatása szerint az autókat a megyei könyvtár mögött, vagy a Vigadó 3-as út felőli oldalán parkolják le, a belső parkolóba ne hajtsanak be.

Az eseményen nem lesznek protokolláris részek, nem hangzanak el beszédek vagy visszaemlékezések.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.