Ugrás a tartalomra

Óvoda, irodaház, posta is érintett – több helyen szünetelt a melegvíz-szolgáltatás (frissítve!)

Létrehozva
A távfűtési hálózaton dolgoztak a szakemberek.
Kép
miho_javitas_cso_270728_facebook.jpg
Forrás: MIHŐ Kft.

Hibaelhárítási munkák miatt szünetel a melegvíz-szolgáltatás a belvárosban és a Szentpéteri kapu városrészben kedden – tájékoztatta ügyfeleit a MIHŐ Kft.

Mint írták, a szünet előreláthatólag reggel 8 órától délután 18 óráig tart majd. Az érintett épületekben szórólapokon tájékoztatták a lakókat.

A bejelentés kapcsán Miskolc polgármestere is megszólalt. Tóth-Szántai József hangsúlyozta: a szakemberek azon dolgoznak, hogy a szolgáltatás ennél hamarabb helyreálljon.

Részletezte: a szolgáltatási szünet a Szeles utcától a Szentpéteri kapu 70. számig terjedő szakaszt érinti, beleértve többek között a Szeles utca 2–4. szám alatti épületeket, a Madarász Viktor utca 13. szám alatti Szentpáli társasházat, a Széchenyi Negyed B és D épületeit, valamint a Széchenyi utca 61. számot. Az érintett intézmények között van az 1-es Posta, a Magyar Telekom épülete, a Centrum Irodaház, a Kassai utcai óvoda, bölcsőde és iskola, valamint a Földes Ferenc Gimnázium is.

Nos, kora délután máris közölte a társaság, hogy 13 órakor helyreállt a melegvíz-szolgáltatás a Szentpéteri kapuban és a belváros érintett területein.

Ez is érdekelhet

Elindult a távfűtés Miskolcon
Miskolc
A mintegy 32 ezer lakossági felhasználót környezetbarát távhővel ellátó MIHŐ Kft. a lehűlésre tekintettel október 9-én téli üzemmódba helyezte hőközpontjait.
Folytatódik az Avasi útfelújítás
Látványos megújulás – drónvideón a rendbetett avasi utak
Miskolc
Megújult az Avasi lakótelep három fontos útja: a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús. Miskolc polgármestere videóban összegezte a munkát.
Egy klasszikus vígjátékot mutattak be a Miskolci Nemzeti Színházban
MiskolcKultúraSzabadidő
Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Erdő című vígjátékával folytatódik a Miskolci Nemzeti Színház 203. évada.
Münchenben megmutatták: Miskolc komoly gazdasági és fejlesztési lehetőségeket kínál
MiskolcGazdaság
A Bükk–Sajó Net Zero Völgy Program volt Miskolc legerősebb témája Münchenben, de az egykori DAM területének megújítási terveiről is szó esett a németországi Expo Real-on. Rakaczki Zoltán polgármesteri biztossal vontunk mérleget a szakkiállításon való miskolci megjelenésről.