Ugrás a tartalomra

"Boldog udvar" címmel indít közösségi pályázatot a KÉK

Létrehozva
A Kilián Észak Közösség Egyesület (KÉK) útjára indítja a „Boldog udvar” elnevezésű mikro pályázatát. A kezdeményezés célja, hogy az Észak-Kilián lakótelepen élők saját ötleteikkel és összefogásukkal tegyék élhetőbbé, szebbé és közösségibbé a közvetlen lakókörnyezetüket.
Kép
Kilián Észak Közösség (KÉK) juniálisa. Fotó: Osztie Tibor
A Kilián Észak Közösség (KÉK) juniálisa. Fotók: Osztie Tibor

A program az Aspektus+ támogatásával megvalósuló „Helyben ható” projekt keretében, Miskolc Megyei Jogú Város támogatásával jön létre.

Célunk, hogy megmutassuk: néha a legkisebb közös kezdeményezések és a szomszédi összefogások hozzák a legnagyobb változást a mindennapokban. Arra biztatjuk a Kiliánban élőket, hogy álmodjanak meg olyan programokat vagy szépítő akciókat, amitől az ő lépcsőházuk előtti udvar egy picit boldogabb hellyé válik. 

– foglalta össze az egyesület képviselője.

Kisközösségi összefogásból szebb és boldogabb lakókörnyezet

A pályázat kertében 400 000 forint áll rendelkezésre, amelyből 8–10 nyertes projekt valósulhat meg. Egy-egy ötlet támogatására legfeljebb 50 000 forint fordítható.

A támogatásból a lakók olyan kisebb léptékű, de jelentős közösségi hatású kezdeményezéseket valósíthatnak meg, mint:

  • Környezetszépítés és felújítás: pl. növényültetés, padok, kiülők szépítése közösségi munkában.
  • Művészeti és kulturális események: helyi mini kiállítások, kézműves vagy alkotó alkalmak.
  • Közösségi összejövetelek: pl. szomszédsági találkozók, udvarbálok, közös sütés-főzés.
Kép
Kilián Észak Közösség (KÉK) juniálisa. Fotó: Osztie Tibor

Ki és hogyan pályázhat?

Pályázatot nyújthat be minden 16. életévét betöltött és a lakótelepen életvitelszerűen élő lakos, aki legalább két másik, nem egy háztartásban élő szomszédjával vagy ismerősével közösen tervez el egy projektet. (Az egyesületi tagok és velük egy háztartásban élők a kiírás szerint nem nyújthatnak be pályázatot.)

Pályázati részletek:

  • Beadási határidő: 2026. július 31. (24:00)
  • Beadás módja: Elektronikusan, maximum 2 oldalas leírással a kilian.eszak.kozosseg@gmail.com e-mail címen.
  • Döntés: 2026. augusztus 10.
  • Megvalósítási időszak: 2026. augusztus 15. – 2026. november 30.

Címkék

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.