Ugrás a tartalomra

Így csökkenti Miskolc az energiaterhelést

Létrehozva
Miskolc önkormányzata, a polgármesteri hivatal, valamint a városi intézmények és gazdasági társaságok is kiveszik részüket a közös erőfeszítésből.
Kép
Minap-archív fotó: Horváth Csongor

A Miskolci polgármesteri hivatalban, valamint az önkormányzat intézményeinél és gazdasági társaságainál otthoni munkavégzést rendelt el Tóth-Szántai József polgármester hétfőtől szerdáig minden olyan munkakörben, ahol ezt a feladatellátás és a közszolgáltatások zavartalan biztosítása lehetővé teszi – jelentette be a városvezető közösségi oldalán szombaton.

Egyúttal arra kérte az önkormányzati intézmények és gazdasági társaságok vezetőit, hogy saját hatáskörükben haladéktalanul tegyenek meg minden lehetséges intézkedést az energiafelhasználás és a villamosenergia-hálózat terhelésének csökkentése érdekében.

– Az alapvető városi közszolgáltatásokat természetesen ebben az időszakban is folyamatosan és biztonságosan biztosítani kell – tette hozzá.

Hangsúlyozta: Miskolc intézkedései „összhangban állnak a kormány által elrendelt országos lépésekkel. Ebben a helyzetben minden megtakarított kilowattóra számít, és valamennyi intézmény, vállalat, közösség és család hozzájárulása fontos”.

Arra kérem a Miskolcon működő kis- és nagyvállalkozások, üzemek és gazdasági társaságok vezetőit is, hogy ahol erre lehetőségük van, átmenetileg szervezzék át munkarendjüket, termelésüket és energiafelhasználásukat a hálózati terhelés csökkentése érdekében. A következő napok sikeres átvészelése közös felelősségünk

– hangoztatta Tóth-Szántai József.

Ahogy arról már a minap.hu is írt, az MVK Zrt. azonnali intézkedéseket vezetett be a villamosközlekedésben, valamint az elektromos autóbuszok feltöltését és a földgázüzemű autóbuszok gázellátását érintően.

A Miskolci Fürdők Kft. a fürdők egyes területein csökkenti a légkondicionálás teljesítményét. A konyhák légtechnikai rendszerét az esti órákban csökkentett üzemmódban működtetik, a vendégforgalom által nem érintett folyosókon pedig szünetel a légkondicionálás. A tapolcai strandon az összekötő híd hőmérsékletét energiatakarékossági szempontok szerint optimalizálják. A létesítmények gépészeti folyosóin a világítás csak szükség esetén működik, a díszvilágítások, valamint az Ellipsum felirat esti kivilágítása pedig átmenetileg szünetel.

Azt már szombat reggel közölte a városvezetés, hogy a kormány energiatakarékossági intézkedéseihez csatlakozva Miskolcon a következő napokban nem kapcsolják fel az Avasi kilátó díszkivilágítását.

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.