Ugrás a tartalomra

Avasi megállót helyeznek át ideiglenesen

Létrehozva
Augusztus 3-án, hétfőn reggel 8 órától forgalomkorlátozás miatt az Avas kilátó leszállóhely ideiglenesen átkerül a Mendikás dűlőre (hozzávetőlegesen 30 méterrel a kanyar után) – tájékoztatta a minap.hu-t az MVK Zrt.
Kép
avas_busz_35_megallo_mvk.jpg
Forrás: MVK Zrt.

Hozzátették: az Avas kilátó irányába lévő Leszih Andor utcai megállóhelyet pedig ideiglenesen hátrébb, a Hajós István utcai megállóhely irányába mintegy 30 méterrel, a Klapka György utcai kereszteződés előtt alakítják ki.

A munkák miatt az érintett járatokon kisebb késésekre kell számítani.

Címkék

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.