Ugrás a tartalomra

Van, aki biciklire pattan, más már az autóját is lecserélte – egekben a benzinárak

Létrehozva
Az utóbbi időszakban 40-50 forinttal emelkedett Magyarországon a benzin ára, de akinek muszáj, az így is megtankolja a kocsit Miskolcon is.
Kép
magas benzinárak, Köteles Sándor Olajipar Kft. ügyvezetője, Fotó: Mocsári László
Köteles Sándor, az Olajipar Kft. ügyvezető tulajdonosa nyilatkozott stábunknak a kisekereskedő benzinkutak nevében. Fotók: Mocsári László

A védett benzinár megszüntetése óta körülbelül 150 forintos növekedés történt. Ez nehéz helyzetbe hozza mind a kisebb benzinkutakat, mind a fogyasztókat. Stábunk arról faggatta a tankolókat, hogy hogyan próbálják áthidalni a helyzetet. 

– Naponta változnak az árak és teljesen kiszámíthatatlan, hogy 9, vagy 6 forinttal lesz-e drágább a benzin. Nem lehet látni azt sem, hogy hol és mikor lehet ennek vége. Mióta megszűnt a védett benzinár, azóta összességében csaknem 150 forintos növekedés történt, de erről nem a magyar kormány tehet. Egyébként az olajválság idején ez 850 forint volt – idézte fel Köteles Sándor, az Olajipar Kft. ügyvezető tulajdonosa. 

Hozzátette, a fogyasztók azt nem érzékelik, hogy a hazai kiskereskedelmi hálózatnak nincs árrése, ezért a kis kutak kiszolgáltatott helyzetben vannak. Ha ezek nem tudnak életben maradni, akkor üzemanyaghiány is felléphet az országban. 

– A közel-keleti válság okozza a benzinárak emelkedését, ez köztudott. Egészen pontosan az Amerikai Egyesült Államok és az Irán között fennálló fegyveres konfliktus. Irán az USA fenyegetésére többek között úgy reagált, hogy lezárta a Hormuzi-szorost, ahol a világ kőolaj és a cseppfolyósított földgáz kereskedelmének 20 százaléka folyt. Irán haditengerészete csak az általa megjelölt hajókat engedi át. Tudomásom szerint 3200 tankerhajó vesztegel abban a régióban, több mint 20 ezer fő személyzettel. Ennek akkor lesz csak vége, hogyha az amerikai elnök és az iráni vezető aláírja a békemegállapodást – fejtette ki. 

Kép
magas benzinárak, Orliczki Gergely tankol, Fotó: Mocsári László
Orliczki Gergely munkába járásra használja az autót, ezért kénytelen tankolni

– Sajnos nem nagyon tudunk mit kezdeni a jelenlegi üzemanyagárakkal. Ha emelik, akkor emelik, akinek pedig tankolni kell, az tankolni fog. Az ember mindenen próbál spórolni, de van, amin nem tud. Mivel autóval járok dolgozni, muszáj vagyok tankolni. Néha biciklivel közlekedem, de ebben a melegben sajnos az is nagyon nehézkes – osztotta meg riporterünkkel Orliczki Gergely. 

– Nagyjából figyelemmel kísérem az üzemanyagárakat, mert mindenhová autóval megyek. Elég drága, de nem tudok ellene tenni. Annyit tudtam segíteni ezen a problémán, hogy egy hibridautót szereztem be, ami lényegesen kevesebbet fogyaszt – mondta el érdeklődésünkre Olaszné Szenczi Zita. 

Kép
magas benzinárak, Fotó: Mocsári László
Egyelőre nincs üzemanyaghiány hazánkban

Címkék

Ez is érdekelhet

Rendkívüli ülésen döntöttek – újabb lépés a „számozott” utcai Lidl áruház építése felé
Miskolc
A „számozott” utcák területére tervezett áruház beruházását segítette elő a testület újabb, rendkívüli ülés keretében meghozott döntéseivel. A korábbi alpolgármester szerint akár már idén elkezdődhet az építkezés.
Képgaléria
Sárarany fotóspróba a Nemzeti Színházban
„Nem jó ember, de meg kell értenünk, miért lett ilyen” – Bodoky Márk Turi Daniról
MiskolcKultúra
Nem könnyű szeretni Turi Danit, de ahhoz, hogy színpadon hitelesen megjelenjen, érteni kell, mi hajtja a kegyetlen, hataloméhes és kielégíthetetlenül ambiciózus férfit. Móricz Zsigmond Sárarany című regényének első színpadi adaptációjában Bodoky Márk alakítja a főhőst.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a munka a 26-oson – erre számítson pénteken
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Rásegítő járatokat indít az MVK a Kutatók Éjszakájára
Miskolc
Szeptember 25-én, pénteken a Kutatók Éjszakája programhoz igazodva a 20-as, 20A-s, 29-es, 29A-s és 39-es autóbuszok ezen az estén a Tanulmányi épületek megállóhelyet és Egyetemváros végállomást is érintve közlekednek.