A tanácstól a polgármesteri hivatalig
– 1987-ben érettségiztem, 1988-ban pedig a Miskolc Megyei Jogú Város tanácsánál kezdtem el dolgozni. Gyakorlatilag 38 éve itt kezdtem a pályafutásomat, ügykezelőként – mesélte a minap.hu-nak Orbán Judit.
Az igazgatási osztályon kezdett, majd a rendszerváltás időszakát is a hivatalban élte meg. Dolgozott a polgármesteri irodán, a tanács jogutódjánál, 2001-től pedig a humánpolitikai területen dolgozik ügyintézőként.
– Nem ez volt a tervem gyerekkoromban. Mint minden átlagos gyereknek, nekem sem volt pontos elképzelésem arról, mi szeretnék lenni. Ezt így hozta az élet – mondta mosolyogva.
Közgazdasági szakközépiskolában, igazgatás-ügyviteli ágazaton érettségizett, majd munkaügyi tanfolyamot végzett. A Miskolci Egyetemen 2018-ban szerzett diplomát munkaügyi és társadalombiztosítási szakon.
Időközben megszerette a területet.
– Izgalmas, sokrétű feladatkör, szeretek emberekkel foglalkozni. Végig nagyon jó kollégáim voltak. Úgy gondolom, meghatározó az ember életében, kikkel dolgozik együtt. Szerencsésnek tartom magam, mert mindig olyan emberek között voltam, akik közé szívesen jöttem be – mondta.
„Csak abbahagyni tudjuk, befejezni soha”
Humánpolitikai ügyintézőként ma is rendkívül szerteágazó feladatokkal találkozik. A munkavállalók felvételétől a munkaviszony megszüntetéséig, a létszámgazdálkodástól a statisztikákon és szabadságolásokon át a különböző nyilvántartások vezetéséig számos feladat tartozik hozzá.
– Nem tudok tervezni, minden nap más és más. Vannak adott feladatok. Szoktuk mondani, hogy csak abbahagyni tudjuk a munkát, befejezni soha. Mindig a napi szinten adódó feladatokra koncentrálunk – tette hozzá.
A közel négy évtized alatt azonban nemcsak a munkaköre, hanem maga a hivatal és a munka világa is rengeteget változott.
A stencilgéptől a számítógépig
Talán nincs is jobb példa erre annál, mint ahonnan Orbán Judit pályája indult.
– Amikor elkezdtem a munkát, még stencilgépek voltak, nem volt például nyomtató, hát még számítógép. Mechanikus írógépen érettségiztem – emlékszik vissza.
A határozatok több példányban készültek, indigóval. Aztán megérkeztek a fejlettebb írógépek, később pedig a számítógépek is.
– A számítógép egyik részről megkönnyítette, másikról meg is nehezítette a munkánkat – jegyezte meg.
Nemcsak a technológia változott meg azonban. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan alakultak a jogszabályok, az adminisztráció és a foglalkoztatási formák is. A munkavállalók mellett megjelentek a közalkalmazottak, a köz- és kormánytisztviselők, közben pedig a munkaerőpiacon is új helyzet állt elő.
– Bejött a munkanélküliség, korábban ez kevésbé volt jellemző. Sok vállalat megszűnt, kialakulóban volt a vállalkozói szféra, ez szintén változást hozott – mutatott rá.
Emberek között, emberekért
A változások közepette azonban valami nem változott: az emberekkel való kapcsolat fontossága. Orbán Judit szerint a munkájának talán éppen ez az egyik legszebb része. A kollégák örömei az ő örömei is, a nehéz pillanatokat pedig ugyanúgy megéli velük.
– Sok szeretetet, odafigyelést kaptam a munkám során. A szomorú dolgokat ma is minden alkalommal megszenvedem. Tudok együtt örülni a jó dolgoknak a kollégákkal együtt. Ezért is szeretem ezt a területet – fogalmazott.
A több évtizedes pálya során akadtak természetesen nehezebb időszakok és kihívások is, de úgy érzi, szerencsés volt a kollégáival.
– Volt, akivel közel 30 évig dolgozhattam együtt. Ez meghatározó volt az én életemben – emelte ki.
Amit pedig a szakmáról megtanult, azt elsősorban az elődeitől hozza magával.
– Szakmai alázat, tisztelet és lojalitás – ezeket tapasztaltam és tanultam meg az elődeimtől – mondta.
Közel a nyugdíjhoz
A közel négy évtizedes hivatalnoki pálya lassan a végéhez közeledik. Ha minden a tervek szerint alakul, 2028 elején vonul nyugdíjba.
– Jövőre már elérném a nők kedvezményes nyugdíját, augusztusban meglenne a 40 év. 2028 elején tervezek nyugdíjba menni, ha nem változik semmi – mondta, hozzátéve: néha el-elgondolkozik azon, mivel tölti majd ki a felszabaduló időt. Szeret olvasni, kirándulni, és különösen kedveli a kisvasutakat.
– Nagy kedvencem a kisvonatozás. Imádom akár az erdei vasutat, akár a városnéző kisvonatokat. Bárhová megyek, muszáj ezeket a járműveket kipróbálnom – mondta mosolyogva.
A munkából való kilépés gondolata azonban nem csupán felszabadító számára.
– Az emberi kapcsolatok fognak a legjobban hiányozni. Egy kicsit beszűkül talán a nyugdíjas világ, félek tőle, de meg lehet találni a módját annak, hogy elfoglalja magát az ember, karban tartsa magát szellemileg és testileg – vélekedett.
„Meghatódtam, amikor közölték velem”
Az év köztisztviselője elismerést 2011 után idén ismét megkapta. Bár a több évtizedes munka és a korábbi elismerés alapján talán számíthatott volna rá, őszintén meglepte a hír.
– Nagyon hálás vagyok az elismerésnek, megmondom őszintén, nem számítottam rá, hogy 2011 után ismét megkapom. Meghatódtam, amikor közölték velem a hírt – idézte fel a kellemes emléket.
Minden megváltozott körülötte
Orbán Judit pályájában talán éppen az a legszebb, hogy miközben körülötte szinte minden megváltozott – a tanácsból polgármesteri hivatal lett, a stencilgépből nyomtató, az indigós határozatokból digitális ügyintézés –, ő ugyanazt tartotta fontosnak: a munkát tisztességgel, az embereket pedig odafigyeléssel szolgálni. És talán ezért is lehet igazán különleges egy olyan szakmai elismerés, amelyet valaki 38 év után, ugyanazon a helyen, immár másodszor vehet át.