Ugrás a tartalomra

A gyerekekből is lehet hős, különösen a Vöröskereszt Hősképző táborában

Létrehozva
A kötetlen kézműves foglalkozások mellett, elsősegélynyújtást, sebkezelést és újraélesztést is tanulhattak a Bábonyibérc-Újtelep városrészben lakó gyerekek a Magyar Vöröskereszt táborában.
Preview Image
A Vöröskereszt Hősképző táborának II. turnusa a Bábonyibércen. Horváth Csongor képgalériája

A Magyar Vöröskereszt július utolsó hete után, már a második turnusra várta a „hősnek” készülő általános iskolás gyerekeket Hősképző napközis táborába augusztus 10. (hétfő) és 14. (péntek) között, a Bábonyibérc Közösségi Házba. A városrész 35-40 családja számára egyrészt hasznos szabadidő eltöltési lehetőséget kínált a nyári tábor, másrészt az életmentéssel kapcsolatos gyakorlati tudást sajátíthattak el a táborozók játékosan, hogy vészhelyzetben belőlük is „hős” lehessen. 

Stábunk szerdán a helyszínen járt, ahol betekintést nyerhettünk a sebkezeléshez szükséges műsebek készítésébe, amelyeket, mint megtudtuk, cukorból és kakaóból állítanak össze. 

Kép
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus
Műsebeket készítettek cukorból és kakaóból. Fotók: Horváth Csongor

Július végén már egy hetet a gyerekekkel töltöttünk és most augusztus második hetében hétfőtől péntekig is foglalkozunk velük és együtt dolgozunk. Nagyon élvezik, hiszen ez a szabadidő hasznos és önfeledt eltöltéséről szól. Viszont próbáljuk majd őket picit visszaszoktatni az iskola világába is, ugyanis itt van egy napirend és az egyes programok szerint haladunk. Miután közösen megreggelizünk, alapvetően kézműveskedést tartunk nekik – ismertette Képes Norbert Péter, a Magyar Vöröskereszt szociális munkása. – A mai napon pedig az elsősegélynyújtásé a főszerep – emelte ki. 

Életmentő tudáshoz juttattak

Hangsúlyozta, a Vöröskereszt évtizedes missziója, hogy az állampolgárok széles köre tudja, hogy mit kell csinálni baj esetén, ezért már második alkalommal tartanak erre való felkészítést a táborban. Emellett már év közben rengeteg iskolában és óvodában megkezdik az edukációt. 

Kép
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus

– Imitációs képzésünk során imitátoraink bemutatják a katasztrófa- és más problémás helyzeteket, sérüléseket. Jelen pillanatban a kollégák a gyerekeknek műsebeket festenek fel. Ezek segítségével tudjuk majd gyakorolni, azokat az első lépéseket, amelyeket bárki megtehet, hogy segítsen, ha sérülést lát. Célunk, hogy ne ijedjenek meg a helyzettől, valamint az alapvető ellátásokat ők is el tudják végezni – magyarázta.

Kreativitásra sarkalltak

Hozzátette, a résztvevő családok mindennapos gondokkal és anyagi nehézségekkel küzdenek. Problémát okoz például, hogy a gyerekeket nyáron építő tevékenységekkel foglalják le.

Kép
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus

– A kicsik nagyon sok időt töltenek az utcán és a terepen, ami egyrészt jó, mert ellensúlyozza a digitalizáció káros hatásait, másrészt azonban gyakran maradnak szülői felügyelet nélkül. Éppen ezért a táborozók kifejezetten örülnek neki, amikor foglalkozunk velük. Nagyon ügyesek a kézművességben, rengeteg szép alkotás készült. Mindig rádöbbenünk, hogy mennyi tehetség rejlik bennük – árulta el a szociális munkás. 

A projektről: 
A Magyar Vöröskereszt közreműködésével megvalósuló program a TOP Pluszos EGYÜTT Tetemvár-Bábonyibérc városrészért! – szociális célú városrehabilitáció megvalósítása része, amelynek hosszú távú célja a közösség megerősítése és az itt élők életminőségének javítása. Célcsoportjába a fiatalok mellett a munkaképes korú lakosság is beletartozik. A kezdeményezés hosszú távon a foglalkoztatási lehetőségek bővítését, a lakhatási körülmények javítását és a társadalmi felzárkózást is szolgálja. A projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap Plusz és a magyar állam társfinanszírozásával valósul meg.

Kép
Vöröskereszt Hősképző tábora Bábonyibércen, II. turnus

Projektpartnerek: 
A teljes projektet Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata konzorciumi együttműködésben valósítja meg a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete és a Regionális Civil Központ partnerségével. 

Ez is érdekelhet

Terülj, terülj… – Vacsora a fogyó nap árnyékában_OT
Nézzük együtt a napfogyatkozást Miskolctapolcán
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Terülj, terülj… közös vacsora és különleges égi élmény vár Miskolctapolcán szerdán.
Miskolci Fényfelvonulás Miskolctapolca
Jótékonysági felvonulás és családi programok: íme az I. Miskolci Summer Day útvonala
MiskolcSzabadidő
Nemcsak a felvonulás lesz érdekes! Már a gyülekezőhelyen, a Majális Parkban is rengeteg különleges autót, motort, kamiont és egyéb járművet nézhetnek meg az érdeklődők és sok programmal is készülnek a szervezők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Erre figyeljenek az autósok, ha Miskolcon közlekednek szerdán
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról augusztus 12-án, szerdán.
öntözés
Segítsünk együtt megóvni városunk zöldjeit!
MiskolcKörnyezet
A tartós hőség és a csapadékhiány komoly megterhelést jelent a város fái, cserjéi és egyéb növényei számára, ezért arra kéri a Városgazda a miskolciakat, hogy öntözzék lakókörnyezetük növényeit.