Ugrás a tartalomra

Hazaviheti a játékokat

Létrehozva
Új szolgáltatással bővültek egyes miskolci könyvtárak: májustól már társasjátékokat is kölcsönözhetnek azok a 16 év felettiek, akik olvasójeggyel rendelkeznek. Érdemes szétnézni közöttük, hátha vannak ismeretlenek.
Kép

A II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban azt tapasztalták, hogy nemcsak a könyveket szeretik az olvasók, hanem nagy az igény a társasjátékokra, ezért 2026 májusában elindították a kölcsönzés lehetőségét.

– A központi könyvtárunkban már több éve megtalálhatóak társasjátékok, amelyeket helyben használhattak a látogatóink – mondta Csoma-Simon Mária általános igazgatóhelyettes. – Mostantól azonban két helyszínen, a Görgey úti II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban és a Szentpéteri kapui József Attila Könyvtárban már kölcsönözhetőek is társasjátékaink. Elkülönítettük a korábban meglévő állományt, ezek megmaradtak továbbra is helyben használhatóaknak. Valamint új társasjátékokat szereztünk be mind a két könyvtárba, és ezeket lehet kivenni. Minden korosztály megtalálhatja benne a neki megfelelőt: a klasszikus lépegetős, bábus és a stratégiai játékokon túl vannak kvízek, szókirakók, a sokak által ismert Brainboxok és a kártyajátékok legszélesebb skálája. Némelyiket sokan ismerik, másokat pedig csak kevesen. Vannak olyan játékok, amelyek a kicsiknek szólnak, tehát például a hároméveseknek, az óvodáskorúaknak, mások meg az iskolásoknak, akármilyen korosztályban, végül vannak, amik pedig a felnőtteknek jelentenek szórakozást – sorolta, majd néhányat név szerint is megemlített: Bogyó és Babóca, Magyar Népmesék, Scrabble, Dobble, amiből több változat létezik.

Minden darabnak meg kell lennie

Az általános igazgatóhelyettes elmondása szerint amikor a látogatók kiválasztják a társasjátékot, akkor a könyvtárosok átszámolják, hogy megvan-e minden darabja.

– Egy átvételi elismervényt adnak, ami igazolja, hogy a társasjátékot hiánytalanul adták át az olvasók részére. Amikor a játék visszakerül, ugyancsak történik egy számlálás, amikor megnézzük, hogy hiánytalanul és megfelelő állapotban került-e vissza. Sajnos vannak olyan játékok, amelyeknél egy-egy alkatrész hiánya már az egészet élvezhetetlenné teszi, ezért fontos minden esetben kölcsönzés előtt és visszavételkor is a számlálás – magyarázta, majd hozzátette, minden társasjátékban megtalálható mellékletben egy úgynevezett leltár, hogy hány darabból áll, hány kártya, bábu és alkatrész van benne, és ezeknek kell hiánytalanul meglenniük. Ezt már otthon is ellenőrizni lehet, mielőtt visszakerül a társasjáték a könyvtárba.

A könyvek kölcsönzésénél is nagyon fontos, hogy az olvasók megőrizzék a tisztaságot és ezáltal a könyv szépségét is, hogy az ne veszítsen az élvezetéből. – Ugyanez a társasjátékoknál is nagyon-nagyon fontos, hogy vigyázzanak a kölcsönzők arra, hogy minőségi módon adják vissza. Tehát tiszta legyen az a társasjáték, ne legyen leöntve, ne legyen kávéfolt rajta, és így tovább. Ezt is ellenőrizzük – mondta Csoma-Simon Mária, hozzátéve a társasjátékoknál talán fokozottabban igaz az, hogy úgy vigyázzanak rá, mintha a sajátjuk lenne.

Nem hosszabbítható a kölcsönzés

Társasjátékokat 16 év alattiak nem kölcsönözhetnek.

– Azért döntöttünk emellett, mert ezeknek a társasjátékoknak az értéke sokszor magasabb, mint egy könyvé. Tehát nagyobb felelősséget vállal az, aki társasjátékot kölcsönöz ki. További szabály még, hogy egyszerre csak egy darabot lehet egy olvasójegyre kivenni. Valamint csak három hétre lehet kölcsönözni, ami azt jelenti, hogy a társasjátékok esetében a kölcsönzési idő nem hosszabbítható. De újra kikérhető, ha a látogató visszahozza a két kölcsönzés között – részletezte a lehetőséget az általános igazgatóhelyettes.

A társasjátékokra egyébként könnyen rá lehet találni a könyvtárakban. – Úgy vannak elhelyezve, hogy azokat a látogatók meg tudják tekinteni, még leírás is van hozzájuk, amiben részletesen elolvashatóak a játékszabályok ismertetői, és azt is leírjuk ebben, hogy kinek ajánljuk az egyes társasjátékokat, valamint mennyi időt vehetnek igénybe. Ez egy úgynevezett adatlap a különböző játékokról – nyilatkozta Csoma-Simon Mária.

Fontos lesz a visszajelzés

A könyvtárakban tervezik, hogy a kikölcsönzött társasjátékokról véleményt mondhassanak a látogatók. – Jelenleg még nincs lehetőség értékelésre, hiszen május végén kezdtük el a társasjátékok kölcsönözhetőségét, tehát három hónapja, ami bevezető időszaknak mondható. Azonban mindenképpen hasznosnak gondoljuk, hogy legyen egy értékelési felületünk, ahol tájékoztathatnánk a többi érdeklődőt is a tapasztalatokról – mondta az általános igazgatóhelyettes.

A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár hétfőn és csütörtökön délelőtt 10-től este 6-ig, kedden, szerdán és pénteken reggel 8-tól délután 4 óráig tart nyitva. A József Attila Könyvtár pedig hétköznaponként délelőtt 10-től este 6-ig van nyitva. Most azonban, egészen augusztus 31-ig nyári nyitvatartás szerint fogadják a látogatókat: hétfőn és csütörtökön délelőtt 10-től este 6-ig, kedden, szerdán és pénteken reggel 8-tól délután 4 óráig tart nyitva mindkét könyvtár.

Ez is érdekelhet

Így változik a parkolási rend Miskolcon augusztus 20-án és 21-én
Miskolc
Az augusztus 20-i ünnepnap miatt változik a parkolási rend Miskolcon.
Képgaléria
Terülj, terülj… közös vacsora Miskolctapolcán. Fotó: Rogosz Péter
Együtt vacsoráztak a miskolciak Miskolctapolcán
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Terített asztalok, házikoszt, fagylalt, zene és csillagles várta szerda este a miskolciakat Miskolctapolcán. A Terülj, terülj… program igazi közösségi estévé alakította a Pazár István sétányt.
A 26-os felújítása madártávlatból
Lezárások és felújítások Miskolcon: a Szeles utcán és az Avas főútján is változik a közlekedés
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról augusztus 13-án, csütörtökön.
Képgaléria
Napfogyatkozás 2026 az Avas kilátóból. Fotó: Horváth Csongor
Napfogyatkozás Miskolcon: megtelt az Avas kilátó terasza
MiskolcSzabadidőTudományKörnyezetBulvár
Miskolciak sokasága figyelte az eget. Ilyen volt a napfogyatkozás az Avason.