Ugrás a tartalomra

Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton

Létrehozva
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Kép
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Folytatódik a 3-as főút felújítása. Fotó: Mocsári László

A Magyar Közút tájékoztatása szerint augusztus 14. és 25. között aszfaltozzák a 3-as számú főút Futó utca és a régi gyógyszertár közötti szakaszát. A munkálatok munkanapokon 8 és 17 óra között zajlanak, és több útcsatlakozást, illetve sávot is érintenek.

A közlekedőknek ideiglenes sáv- és útlezárásokra, valamint terelésekre kell készülniük. A Magyar Közút arra kéri az autósokat, hogy fokozott figyelemmel kövessék a kihelyezett jelzéseket, és a megszokottnál hosszabb menetidővel számoljanak.

Előbb a jobb oldali sávot aszfaltozzák

A munkálatok augusztus 14-én a jobb oldali külső sáv aszfaltozásával kezdődnek. Ez idő alatt rövidebb időszakokra szünetelhet a Futó utcai csomópont, valamint az ideiglenes buszmegálló használata is.

Ideiglenesen korlátozzák a Cementgyári, a Nagyszebeni, a Kázmér, a Koboz és a Malom utcákba történő be- és kihajtást is.

Az aszfaltozás idején a 3-as főútra, vagyis a Csabavezér útra történő fel- és lehajtás, valamint a keresztirányú áthaladás is szünetel.

Augusztus végén újabb lezárások jönnek

A munkák második ütemében, augusztus 24-én és 25-én a bal oldali külső sávot aszfaltozzák. Ekkor több útcsatlakozást is ideiglenesen lezárnak.

Érinti a korlátozás a Sütő János utcát, a Balassi Bálint utcát, a Garbai Sándor utcát, valamint a Futó utca felé vezető kanyarodósávot.

Ideiglenesen szünetel a Futó utca, a 3-as főútra vezető felhajtó ág, illetve a Görgős utca megközelítése is.

A buszok útvonala is változik

A forgalmat jelzőőrök és ideiglenes közúti jelzőtáblák segítik majd. A 14-es autóbuszjárat a munkálatok idején a Sütő János utca felé közlekedik terelve, az MVK járatai pedig továbbra is használják az ideiglenes megállókat.

A Magyar Közút azt kéri a közlekedőktől, hogy a munkavégzés idején különösen figyeljenek a forgalmi rend változásaira, és induláskor kalkuláljanak a megszokottnál hosszabb menetidővel.

Preview Image
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása. Mocsári László képei

Címkék

Ez is érdekelhet

Miskolcon mutatja be regényét Fábián Tamás
MiskolcSzabadidő
A Telex újságírója szeptember 16-án, szerdán érkezik a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárba.
Egy magyar filmhét ígéretével érkezett kínai delegáció a CineFestre
MiskolcKultúraSzabadidő
Fontos filmes és kulturális szereplőkkel kínai delegáció érkezett Miskolcra, a CineFestre. A fesztiváligazgató, Bíró Tibor fogadta őket hétfőn a Sub Rosában.
Régiségvásár 2.
Újra Gardróbvásár a Belvárosi Fröccsteraszon – szeptemberben ismét jöhet a kincskeresés
Miskolc
Jó hír a vásárok és a különleges darabok szerelmeseinek: szeptemberben újra megrendezik a népszerű Gardróbvásárt a miskolci Belvárosi Fröccsteraszon.