Ugrás a tartalomra

Új imaháza alapkövéért adott hálát a Golgota gyülekezet

Létrehozva
Hálaadó istentiszteleten köszönték meg Istennek és adományozóiknak a bővülés és egy új imaház építésének lehetőségét vasárnap, a miskolci Golgota Keresztény Gyülekezet tagjai és vendégeik.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Az evangéliumi alapokon álló Golgota Keresztény Gyülekezet arról ismert, hogy a társadalom legkitaszítottabb tagjait is befogadja. A miskolci közösség rendszeresen szervez ételosztásokat a városban és folyamatosan bővülő gyülekezettel rendelkezik. Ez indokolta, hogy új imaházat építsenek, amelynek szeptember 20-án, vasárnap délelőtt mutatták be az alapkövét hálaadó istentisztelet keretében.

- A miskolci Golgota Keresztény Gyülekezet 23 évvel ezelőtt alakult meg és eddig különféle helyeket béreltünk, azért, hogy legyen hol megtartanunk az istentiszteleteinket és alkalmainkat. Mígnem eljutottunk oda, hogy sikerült egy saját imaházat vásárolnunk a Meggyesalja utca 75. szám alatt, ami egy régi zsidó imaház épülete – idézte fel Tóth-Simon Károly, a miskolci Golgota Keresztény Gyülekezet lelkipásztora. – Hál Istennek, más külföldi gyülekezetekkel ellentétben, ahol elfogynak a tagok és el kell adni az ingatlanokat, mi inkább azzal a problémával szembesültünk, hogy növekszik a taglétszám és egyre többen járnak hozzánk. Ugyanis öt évvel ezelőtt körülbelül 30 fővel költöztünk be a korábbi imaházunkban és most 80 fő jár hozzánk és maximum 110-115 fő a befogadóképességünk – számolt be.

Sok újdonságot terveznek

Megosztotta, adományokból tudták megvásárolni a mellettük lévő telket a Meggyesalja utca 77. szám alatt, ahol egy másik, nagyobb 200-240 fős imaházat szeretnének építeni Isten dicsőségére. Ez istentiszteletek tartására szolgál majd, ahol Jézus Krisztussal találkozhatnak az emberek. Továbbá a helyi lakosság és a rászorulók érdekében szerveznének itt jótékonysági programokat, adományosztásokat is.

Kép
A Golgota gyülekezet új imaházának alapkőletétele
Fotók: Horváth Csongor

Elmondta, a mostani imaházukban, pedig kisebb alkalmakat tartanának a jövőben, illetve missziós kávézót, bibliaiskolát szeretnének beindítani, valamint gyermektárborokat szervezni. A két épület össze lesz kötve egy átjáró folyosóval, hogy egy komplexumként tudjon funkcionálni.

Testvérgyülekezeti segítséggel

- A vasárnapi hálaadó istentisztelet apropóját az adta, hogy egy amerikai testvérgyülekezetünkből, a 12 ezer fős Cornerstone Chapelből (ami szintén Golgota gyülekezet) jött 27 önkéntes, akik segítenek nekünk fizikai munkálatokban. Ők a világ minden tájára szerveznek missziós utakat, hogy támogassák a kisebb Golgota gyülekezeteket. Továbbá egy erdélyi testvérgyülekezetünkből, a Szilágynagyfalui Keresztyén Testvérgyülekezetből is meghívtuk a lelkipásztort és egy vezetőt ünnepi alkalmunkra. Így csaknem kétszázan ünnepeltünk együtt és az istentiszteletet egy közös ebéddel zártuk – részletezte a lelkipásztor.

Kép
Fotók: Horváth Csongor

Isteni vezetést is kaptak

Madarász Andrástól, a miskolci Golgota Keresztény Gyülekezet másik lelkipásztorától megtudtuk, az alapkő elkészült és látható volt a hálaadó istentiszteleten, de mivel az új imaház telkén jelenleg munkalátatok folynak, ezért egyelőre nem tették le. Később a bejárat közelében a padlóba lesz beleépítve.

Az a bibliai Ige szerepel rajta, miáltal Isten közölte a szándékát a miskolci Golgota Keresztény Gyülekezet vezetőivel, hogy növekedést szeretne. Ez így hangzik:

A romok helyén felépül a város és ott áll majd a palota az őt illető helyen. Hálaének hangzik belőlük, örvendezők hangja. Megszaporítom őket és nem fogynak el. (Jer. 30,18-19)

Kép
A Golgota gyülekezet új imaházának alapkőletétele

Tóth-Simon Károly hozzátette, az új imaház terveit egy a gyülekezetükbe járó építész készítette el, de azokat még az építési hatóságnak el kell bírálnia. Az építkezés csak ezt követően, akkor kezdődhet el, ha sikerül elegendő forrást szerezni rá, de a következő három évben mindenképpen szeretnék, ha megvalósulna. Érdekesség, hogy az épület lakóövezeti besorolási kódját: LK. 24. 53., a közösség egy biblia Igeként értelmezi, amely a következő:

Azok pedig leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe; mindig a templomban voltak, és áldották Istent. (Lk. 24,53)

Kép
A Golgota gyülekezet új imaházának alapkőletétele

Címkék

Ez is érdekelhet

A következő hetekben forgalomkorlátozásra kell számítani Miskolc belterületén
Miskolc
A Magyar Közút teljes miskolci munkaterületén várhatóan október 12-én fejeződnek be a munkálatok, ezt követően megszűnnek az útfelújításokhoz kapcsolódó korlátozások.
Miskolcon is a magasba emelik a gyerekeket
MiskolcBelföldÉletmódEgészségSzabadidő
Családi délelőtt várja a miskolciakat szombaton a Gárdonyi Művelődési Ház parkjában. A „Gyerekek a magasban!” programhoz idén is csatlakozik a város.
Fotók: Horváth Csongor
Újabb lépés a tervezett miskolci áruház ügyében – rendkívüli ülést tart Miskolc közgyűlése
Miskolc
Rendkívüli ülést tart csütörtökön délután a miskolci közgyűlés. A testület 16 órától három napirendi pontot tárgyal, amelyek közül kettő a Számozott utcák területének jövőjéhez, egy pedig a városi közbiztonság támogatásához kapcsolódik.
Sportfesztivált tart a DVTK
MiskolcSport
Szeptember 27-én, vasárnap megnyitja kapuit a DVTK Arénája.