Ugrás a tartalomra

Fiatal zenekarok ébresztenék fel a miskolci undergroundot

Létrehozva
Új, alulról szerveződő zenei esemény indul Miskolcon: október 9-én és 10-én rendezik meg a Miskolci Csendháborítást a Grizzly Music Pubban. A kétestés kocsmafesztiválon tizenkét feltörekvő előadó lép színpadra, a cél pedig egy aktív, fiatal miskolci underground közeg építése.
Kép
tisztakosz_az_orom_a_zenen_2025_berenyi_kitti.jpg
Szabó Ármin, a Tisztakosz zenekar frontembere az ötletgazda. Fotó: Berényi Kitti

A kezdeményezés ötlete Szabó Ármintól, a Tisztakosz zenekar énekes-gitárosától indult. Mint fogalmazott, fiatal miskolci előadóként az elmúlt években sokszor találkozott azzal az igénnyel, hogy létrejöjjön egy olyan esemény, amely kifejezetten a feltörekvő zenekarokra fókuszál.

– Úgy érzem, a vidéki underground kultúra, amelynek hőskora valamikor a kilencvenes években lehetett, a mi generációnknak nem tudta teljes valójában megmutatni magát. Miskolc különösen jó táptalajt adhat az undergroundnak; a gitárzene kultúrája, a régióhoz képest nagy mennyiségű koncerthelyszín és a város általános szellemisége szinte tökéletesen szolgálhat a feltörekvő zenekarok keltetőjeként – írta az eseményről szóló összefoglalóban.

Szabó Ármin négy hónappal ezelőtt hívta össze Miskolc fiatal zenekarait, hogy közösen gondolkodjanak a kitörési lehetőségekről. A felvetett kocsmafesztivál ötletére a zenekarok gyorsan igent mondtak, azóta pedig hónapok óta közösen dolgoznak a Miskolci Csendháborítás megvalósításán.

Kép
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
A programsorozat a Grizzly Music Pubban valósulna meg. Fotó: Mocsári László

Az eseménynek két fő célja van: egy stabil, fiatal, aktívan koncertre járó underground közeg összekovácsolása Miskolcon, valamint a fiatal művészgeneráció integrációja. Ez utóbbi a szervezés során már részben meg is valósult, hiszen a Csendháborítás nemcsak zenészeket, hanem fiatal grafikusokat, fotósokat, műsorkészítőket és feltörekvő művészeket is összehozott.

– Ennek az underground szcénának az újjászületését az elmúlt években senki nem tekintette igazán küldetésének a városban, ezért úgy érezzük, nekünk, előadóknak kell kezünkbe venni a kezdeményezést – fogalmazott Szabó Ármin.

Kép
Szabó Ármin, Tisztakosz zenekar
Szabó Ármin a Tisztakosz koncertjén. Fotó: Berényi Kitti

A Miskolci Csendháborítás nemcsak koncertekről szól, hanem arról is, hogy a város fiatal alkotói egymásra találjanak. A szervezők egy olyan közeget szeretnének építeni, ahol az új hangok láthatóbbá válnak, a feltörekvő zenekarok pedig nem külön-külön, hanem közösen tudják megszólítani a miskolci közönséget.

A kétnapos eseményen összesen tizenkét feltörekvő előadó ad koncertet a Grizzly Music Pubban, de a szervezők más programokkal is készülnek azoknak, akik szeretnék támogatni a miskolci undergroundot. A Miskolci Csendháborítás egyszerre fesztivál, találkozási pont és közös ügy: tizenkét előadó, két nap és egy cél, hogy Miskolcon új lendületet kapjon az underground zenei élet.

Kép
Csendháborítás, plakát. Fotó: magánarchívum

Címkék

Ez is érdekelhet

A bérautó rejtélyes balesetei
MiskolcKultúra
Érdekes cikket közölt a Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap 1936 szeptemberében. Egy bérautóról szólt az írás, amely több balesetet okozott a harmincas években.
Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.