Ugrás a tartalomra

Miskolc közgyűlése a pénzügyekről, a tömegközlekedésről és bizottsági változásokról is tárgyal - kövesse élőben

Létrehozva
Miskolc pénzügyi helyzete, a városi közlekedés finanszírozása, a térfigyelő kamerarendszer bővítése és egyes bizottsági tisztségek átalakítása is szerepel az október 15-i közgyűlés témái között. A képviselők tíz nyilvános (ebből egy sürgősségi) és három zárt ülésen tárgyalandó előterjesztésről döntenek.

 

Fedor Vilmos, Miskolc díszpolgára kapott elsőként szót a közgyűlésen. A papszeri iskolaépület megmentéséről beszélt.
 

A Szinva Örökség Napokon esett szó a papszeri iskolaépületről, amely múzeumként működött, de ma már életveszélyes és zárva van. Petíciót fogalmaztam meg Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatójával együtt a Társadalmi Kapcsolatokért és Kulturális Minisztériumhoz, hogy prioritást kapjon az épület felújítása.

- mondta. 
 
Az épület történelmi kordokumentum, amely beírta magát a város történelmébe. Miskolc egyik legjelentősebb műemléke. Múzeumként működött, ám mai állapotát látva elkerülhetetlen, hogy kormányzati támogatás nélkül megújuljon. Fedor Vilmos úgy véli, hogy a városvezetés fontos feladata, hogy az épület felújítása megtörténjen. Egy várostörténeti múzeumnak adna helyett a jövőben. Alakult egy munkacsoport is neves személyiségekkel az épület érdekében. Fedor Vilmos arra hívta fel a miskolciak figyelmét, hogy csatlakozzanak a törekvéshez.
 
Tóth-Szántai József megköszönte Fedor Vilmosnak a kezdeményezést és munkát. Bejelentette, hogy saját fizetéséből 1 millió forintot ajánl fel az épület megújítása érdekében.
 
Ezt követően a polgármester felsorolta, hogy az előző rendes közgyűlés óta kiket vesztett el a város.
 
Életének 78. évében elhunyt dr. Tolnay Lajos, a diósgyőri kohászat egykori vezérigazgatója, az Észak-magyarországi Gazdasági Kamara, majd a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara korábbi elnöke, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület örökös, tiszteletbeli elnöke.
 
Elhunyt Orosz Miklós, a miskolci televíziózás egyik úttörője, a DVTK elkötelezett krónikása. Munkásságával több évtizeden át meghatározó szereplője volt a helyi televíziózásnak és sportéletnek. Pályája során végig kísérte a televíziós technika fejlődését a csöves kameráktól és az orsós képmagnóktól egészen a számítógépes vágásig. Idősebb korában sem hagyta abba a munkát: nyolcvanéves kora fölött is vágott, szerkesztett, kamerát állított, és újabb filmeken dolgozott. A televíziózás és a DVTK mellett a Bükk is fontos része volt életének. Kamerájával rendszeresen járta a hegyeket és erdőket, megörökítve a természet változásait és szépségeit.
 
Elhunyt a Miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskola alapító igazgatója, Lázár Gyuláné. Kiemelten fontosnak tartotta a tehetséggondozást, és a nyelvtanulást. Nevéhez fűződik a Szabó Lőrinc Iskoláért Oktatási Alapítvány létrehozása is, amely több mint három évtizede segíti a gyermekeket és a pedagógusokat.
 
Tóth-Szántai József polgármester köszöntötte azokat a miskolciakat, akik munkájukért, teljesítményükért és közösségünkért végzett szolgálatukért elismerésben részesültek az előző közgyűlés óta eltelt időszak alatt.
 
Múzeumpedagógiai Nívódíjban részesült a miskolci Herman Ottó Múzeum „Láthatáron túl – inkluzív utazás a Herman Ottó Múzeumban” című, látássérültek számára kidolgozott foglalkozássorozata. Az országos szakmai elismerést a Szépművészeti Múzeumban vehették át a miskolci múzeum kollégái.
 
A MiReHu Nonprofit Kft. idén is elnyerte a Fenntarthatóság Szimbóluma díjat. A Trade magazin által meghirdetett pályázaton ezúttal a WEEEsszatérünk kampányt díjazta a szakmai zsűri. A MiReHu immár negyedik egymást követő évben részesül az elismerésben.
Két elismerést is kapott a Mirehu Nonprofit Kft. Magyarország és a régió egyik legjelentősebb környezetipari szakkiállításán is. A szakmai díj mellett közönség szavazatai alapján, a környezettechnológia és fenntarthatóság szempontjából övék lett a leginnovatívabb és leginformatívabb stand.
 
Két rangos elismerést kapott a Szimbiózis Alapítvány. A Baráthegyi Majorság a Holland Királyság Magyarországi Nagykövetsége által meghirdetett Fenntartható Tulipán Díj különdíjában részesült. A IV. Társadalmi Vállalkozások Napján a Szimbiózis Alapítvány nyerte el a Társadalmi Vállalkozások Koalíciója által első alkalommal átadott Az Év Társadalmi Vállalkozása díj fődíját. A díjak a fogyatékossággal élő emberek értékteremtő foglalkoztatását, a környezeti erőforrások felelős használatát és a szakmai tapasztalatok megosztását ismerték el.
 
Több sportsikert is feljegyezhettünk az elmúlt időszakban. Csermák Dániel ezüstérmet szerzett a cselgáncsozók montenegrói Európa kupa versenyén. A DVTK korábbi ifjúsági Európa-bajnoka a +100 kilós súlycsoportban szerepelt és nagyszerű versenyzéssel a dobogó második fokáig jutott.
 
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztálya két utánpótlás korú versenyzővel képviseltette magát a csepeli strandon megrendezett Triathle Országos Bajnokságon és Laser Run Országos Bajnokságon, ahol mindhárom színű éremből sikerült begyűjteni egyet-egyet. Pocsai Noémi Emese az U15-ös korosztályban bajnok lett triathletben (úszás és laser run), míg Király Csenge Zsófia ugyanitt bronzérmet szerzett. Az U17-es Laser Run (futás és célbalövés) váltóban Pocsai Noémi Emese és Király Csenge Zsófia a dobogó második fokára állhatott fel.
 
Kriza Anna a világ ötödik legjobb cselgáncsosa. A miskolci judós egészen a bronzmérkőzésig jutott a bakui világbajnokságon, ráadásul az elődöntőig vezető úton az olimpiai bajnok Clarisse Agbegnenou-t is legyőzte.
 
A Varga-Popovics Regina - Pavela Ludovit páros 14. lett az Ifjúsági 10Tánc Európa-bajnokságon. A Miskolcz-Revital Táncsport Egyesület két táncosa Moldovában képviselték Magyarországot.
 

Napirendi pontok

1. napirendi pont: Javaslat az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 37/2014. (XII. 19.) önkormányzati rendelet módosítására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

2. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának módosítására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

3. napirendi pont: Javaslat az Önkormányzat gazdasági helyzetét érintő döntés meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

4. napirendi pont: Javaslat az Állami Számvevőszék ellenőrzési jelentése alapján készített intézkedési terv jóváhagyására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

5. napirendi pont: Javaslat a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és az Önkormányzat között fennálló vagyonkezelési szerződés módosítására. Előterjesztő: Matiscsák Éva alpolgármester

6. napirendi pont: Javaslat a Közgyűlés állandó bizottságainak személyi összetételével kapcsolatos döntések meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

7. napirendi pont: Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város területén működő térfelügyeleti kamerarendszer megfigyelési pontjainak bővítésére. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

8. napirendi pont: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala éves tevékenységéről szóló beszámoló elfogadására. Előterjesztő: Nagy Boglárka jegyző

9. napirendi pont: Javaslat a 2026. évi I. félévet érintő, lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Zárt ülés

10. napirendi pont: Javaslat a Miskolc Holding Zrt. által megkötendő hitelszerződés jóváhagyására és kapcsolódó döntések meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

11. napirendi pont: Javaslat a Miskolc Holding Zrt. vezető tisztségviselőjével kapcsolatos döntés meghozatalára. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

12. napirendi pont: Javaslat fellebbezés elbírálására egyedi szociális hatósági ügyben. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Sürgősségi napirendi pont

13. napirendi pont: Javaslat a Miskolci Rendőrkapitányság kapitányságvezetőjének kinevezésével kapcsolatos vélemény megfogalmazására. Előterjesztő: Tóth-Szántai József polgármester

Ez is érdekelhet

26-os főút felújítása Miskolcon_ml
Mutatjuk, hol érdemes fokozott óvatossággal közlekedni csütörtök reggel
Miskolc
A Miskolci Városgazda és a Magyar Közút tájékoztatása szerint folytatódik az útfelújítási program a városban és több ponton hibaelhárítást is végeznek.
Átadták az új MOL Beszerzési irodát a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
A vállalat és a felsőoktatási intézmény több évtizede működik együtt szakemberek képzésében, most egy újabb lépést tettek ezen a téren: egy ún. beszerzési irodában mentorálják a hallgatókat a Miskolci Egyetem E/7-es Iroda épületének legfelső emeletén.
Fehér Dániel aranyérmes
MiskolcSport
Kerékpár: amatőr magyar bajnoki címet szerzett a miskolci bringás.
élelmiszergyűjtés_Miskolci_Egyetem_ml
Harc az éhezés ellen: ismét élelmiszergyűjtést szerveznek a Miskolci Egyetemen
MiskolcÉletmód
Az október 14-én, szerdán induló, háromnapos akció célja, hogy segítséget nyújtson a rászoruló miskolci családoknak.