Ugrás a tartalomra

Miskolc

Szerelési és karbantartási hibák miatt éghetett le a Barlangfürdő
Miskolc
Ez a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság tűzvizsgálati jelentéséből derült ki. Tóth-Szántai József kijelentette: a város vizsgálatot indít az ügyben.
A nemzeti konzultáció kitöltésére buzdítja a miskolciakat két országgyűlési képviselőjük is
Miskolc
A most induló nemzeti konzultációban 11 kérdésben várják a magyar emberek véleményét.
Csak félig ugyan, de ezeken a pontokon útzárakkal számolhatunk
Miskolc
A makacs köd mellett még valamivel meg kell küzdeniük a miskolci autósoknak.
Újraindulhat a népszerű otthonfelújítási program
MiskolcGazdaságBelföld
A Vidéki Otthonfelújítási Program indítását tervezi a kormány 2025 elején, most kezdődik az ezzel kapcsolatos jogszabálytervezet társadalmi egyeztetése is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Képgaléria
Lillafüred is megszépült a nagytakarításban
Miskolc
Összegyűjtötték a lehullott faleveleket, gallyakat és megtisztították a térköveket a fűtől.
Megújul a Kemény Dénes uszoda energetikai és fűtési rendszere
SportSzabadidőMiskolc
Nagy bejelentést tett Hollósy András alpolgármester.
Hamarosan adventi fényekbe öltözik Miskolc
Miskolc
Több mint négyszáz karácsonyi dísz várja, hogy működésbe lépjen városszerte. A napokban helyezik vissza őket.
Új lakhatási támogatást jelentett be Gulyás Gergely
MiskolcBelföld
Többek között költségvetési tervekről és a családtámogatási intézkedésekről számolt be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.
Munkaszüneti nap legyen december 24-e? Népszavazás dönthet róla
MiskolcBelföld
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerdai ülésén hitelesítette azt a népszavazási kezdeményezést, amely december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szól.
Képgaléria
Idén is elismerték a szociális szférában dolgozók munkáját
Miskolc
A városházán tartott csütörtöki ünnepségen a miskolci szociális ellátásban dolgozókat köszöntötték. 
Az év turisztikai városa lehet Miskolc, de ehhez a mi szavazatunk is kell
SzabadidőMiskolcBelföld
Elindult a 2024-es Nők Lapja Travel Awards, amire Miskolcot a turisztikai városok kategóriában nevezték.
Közlekedési információk a reggeli órákban
Miskolc
Csütörtök reggel is közzétette a Városgazda azon utcák listáját, ahol óvatosabban kell vezetnie az autósoknak.
Köd, szitálás, hideg – tipikus november vár ránk ma
Miskolc
Közeleg a tél.
Kigyulladt egy faház Miskolcon
HavariaMiskolc
Az Őzugró dűlőn volt szükség tűzoltói beavatkozásra.
Pósa Lajosra, a gyermekirodalom megteremtőjére emlékeztek
KultúraMiskolc
A Felvidék Ház az író születésének 174. évfordulója alkalmából rendezett zenés előadást szép-unokahúgaival.
Az európai művészfilmeké lesz a főszerep a Művészetek Házában
KultúraMiskolc
Kilencedik alkalommal várja a művészmozik és az európai filmek rajongóit az Európai Art Mozi Nap, november 17-én vasárnap.
Csütörtökön karbantartás lesz az MVK-nál
Miskolc
Az esti órákban nem lesz elérhető a miskolci közlekedési vállalat honlapja.
Oszlopnak ütközött egy autó Diósgyőrben
BalesetMiskolc
A Harmadik utcában a baleset miatt félpályán kezdett haladni a forgalom.
Hát itt mi történt? Autók ütköztek a miskolci belvárosban, több milliós a kár
HavariaMiskolc
A Palóczy utcában történt baleset szerda délután.
Aki sosem ül a babérjain – a 90 éves Jávorszky István Ferencnét köszöntötték
Miskolc
Szerdán ünnepelte 90. születésnapját Jávorszky István Ferencné, a jubileum alkalmából Deák-Bárdos Mihály önkormányzati képviselő köszöntötte az ünnepeltet Andrássy utcai otthonában.