Ugrás a tartalomra

Improvizatív színházi estet tartanak a Vasgyárban

Létrehozva
Ez már a második ilyen esemény lesz.
Kép
montazs_eloadas_drama_napja_250912_facebook.jpg
Egy régi-új színházi hagyomány felélesztésével köszöntötték A magyar dráma napját a Montázs Egyesület színészei és színjátszói tavaly szeptemberben az egyesület székhelyén működő DOKK Humánkikötőben. Fotó: Montázs Egyesület/Papp Zoltán

A színház világnapja alkalmából, IMPRO-SOKK2 címmel improvizációs est rendeznek a vasgyári DOKK Humánkikötőben a Montázs Színházi Műhely társulata és a Nyitott Ajtó Baptista Középiskola színészosztályainak közreműködésével.

Az estet március 28-án, szombaton tartják, a program 16 órakor kezdődik.

– Nevetés, játék és váratlan pillanatok várnak, ahol a közönség ötleteiből születnek a jelenetek. Az est célja az adománygyűjtés, hogy a befolyt összegből hangosítást vásárolhassunk, és így mindenhová elvihessük a színházat – írták a szervezők, hozzátéve: a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött (ezt ITT tehetjük meg), ugyanakkor támogatói jegyeket lehet vásárolni a programon.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
XIII. Musical és Miskolc Symphonic gálaest
A Szimfonikusokkal és musicalszínészekkel léphettek színpadra a ZENITA ifjú tehetségei
MiskolcKultúra
Tizenharmadik alkalommal rendezték meg a Musical és Miskolc Symphonic gálaestet a Művészetek Háza hangversenytermében szombat este, a ZENITA Alapítvány ifjú tehetségeivel és ismert művészekkel.
Képgaléria
Hálaadó istentisztelet a Deszkatemplomban
Háromszorosan is hálát adtak a Deszkatemplomban
MiskolcEgyház
Megújult a Deszkatemplom székelykapuja, imasétány épült a templomudvaron és 25 éves a Jókai református általános iskola. Mindezekért köszönetet mondott vasárnap a Deszkatemplom közössége hálaadó istentisztelete keretében, ahol Barna Sándor református püspök hirdette az Igét.
Ki lehet a képen? - keresi a rendőrség
MiskolcBűnügy
A lakosság segítségét kérik a miskolci rendőrök egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Dr. Pfliegler Imre tragikus halála
MiskolcKultúra
Pfliegler Imre korának kiemelkedő tudású orvosa volt, akit a városban mindenki szeretett. Idős korában is dolgozott, nem tudott tétlenül élni.