Miskolc
Ismét gyűjtést szervez a DVTK a helyi állatmenhelyeknek
A DVTK és a klub szurkolói az elmúlt években számtalan alkalommal hívták fel a figyelmet a felelős állattartásra és segítettek már a helyi állatmenhelyeknek. Október 4-e az állatok világnapja, ez alkalomból – a tavalyi évhez hasonlóan – ismét gyűjtést szervez a DVTK család. Már a Nyíregyháza és a Szentlőrinc elleni mérkőzések előtt is várják a jó minőségű konzerveket és száraztápokat a DVTK Shopba.
Fischer Csaba hozta a MEAFC első győzelmét
A MEAFC NB I-es újonc férfi asztalitenisz csapata szeptember 11-én, szombaton hazai pályán szenvedett vereséget a sokkal rutinosabb, tavaly még extraligás Diósgyőrtől. Fischer nagy csatában, 3-2 arányban azonban nyerni tudott Tóth Zsolt ellen.
Miskolciak a válogatottban
Négy miskolcival a soraiban fogadja Izrael csapatát vasárnap a magyar amerikaifutball-válogatott.
Fókuszban a közönségtalálkozók és a kerekasztal-beszélgetések
A moziban legizgalmasabbak azok a vetítések, amik után fel lehet tenni a kérdéseket az alkotóknak vagy a szakértőknek. A CineFest bővelkedik ilyenekben idén is.
Fémes hang szólt a Tündérkertből
Fehér ruhás emberek kardoztak egymással sisakban a fejükön, mégsem keltettek pánikot, hiszen az egyenruhás vívók mozdulatai sportszerűek voltak. Kedvenc tevékenységüket népszerűsítették országszerte, így a Tündérkertben is a Magyar Vívó Szövetség flashmobjához kapcsolódva.
Újabb alpaka született
Újabb alpakabébi született Miskolcon. Pumukli és Shíla utóda vasárnap reggel jött világra. A Baráthegyi Majorság legújabb tagjával hatfősre gyarapodott az alpakacsapat.
Rakaczki Zoltán az EUSA Végrehajtó Bizottságában
Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) szeptember 10-11-én Budapesten tartotta meg tisztújító közgyűlését. Nagyon komoly sportdiplomáciai sikerként könyvelhető el, hogy a miskolci Rakaczki Zoltánt beválasztották tagként a szervezet Végrehajtó Bizottságába.
Virágzó a népművészet, tizenhetedszer is
Díjátadó és kiállításmegnyitó volt a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban szombat délelőtt. Virágzó népművészet címmel tizenhetedik alkalommal írt ki pályázatot a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület, országos szinten. A tárlat október 3-áig látogatható.
Eljárás indult a korábbi francia egészségügyi miniszter ellen
Mások élete veszélyeztetésének gyanújával eljárás indult pénteken Agnes Buzyn korábbi francia egészségügyi miniszter ellen a koronavírus-járvány franciaországi kezelése miatt folyó eljárás keretében.
Elhunyt Kilián István
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Kilián István, a Miskolci Egyetem emeritus professzora szeptember 8-án, életének 89. évében meghalt – írta az intézmény BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete.
„A mai nap ünnep!” – Elrajtolt a 17. Cinefest
A Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál a járvány után újjászületve tért vissza: a nagyrendezvény kilenc nap alatt összesen százhuszonhárom filmet vonultat fel.
Nívós művészeikkel prezentálnak
Magyarország egyik első független és önálló képzőművészeti alkotóközössége, az idén 45 éves Diósgyőri Képzőművész Stúdió '76 reprezentatív jubileumi kiállítását csütörtökön nyitották meg az Ady Endre Művelődési Házban.
Ünnepelt a 110 éves Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar
Az évforduló alkalmából rendeztek gálaműsort a Zenepalotában.
Már a második kötetét mutatja be
Major Gyöngyi egy tizenkét éves „írónő”, akinek fejében az első kötet még kilencévesen született meg. Most a második kötettel együtt mutatja be azt, de már készen van a harmadik szövegezése is.
Étvágygerjesztő Aperitif a szimfonikusoktól
Filmzenéket és klasszikus dallamokat is játszott a Miskolci Szimfonikus Zenekar évadnyitó Aperitif koncertjén a Szinva teraszon. A hagyományos hangversenyre nagyon sokan voltak kíváncsiak.
Szerdán megkezdik a távfűtésivezeték cseréjét a Papszeren
A munka miatt több ütemben forgalomkorlátozás várható, ami érinti a gépjármű forgalmat és a gyalogosközlekedést is.
LÁEV: hamarosan újabb szakaszon folytatódik a pályafelújítás
A kivitelező most a Közép-Garadnai rakodó és Lillafüred között dolgozik majd, a kisvasút pedig a Dorottya utca és a Lillafüredi állomás között fog közlekedni.
Garantálnák a zavartalan vízszolgáltatást
A város vízszolgáltatásának rendezésére tett javaslatot Hegedűs Andrea és Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő közös csütörtöki sajtótájékoztatón.
Kellemes, napsütéses hétvége vár ránk
Átmeneti felhősödés és csapadék inkább csak a nyugati megyékben valószínű, a hőmérséklet csúcsértéke pedig megközelíti a harminc fokot.
Simon Gábor: rövidesen visszanyeri régi fényét az Avas
A Horváth-tetőn már elindult a rehabilitáció, jövőre pedig a remények szerint az Avas kilátó felújítása is elkezdődik.