Ugrás a tartalomra

Szijjártó: hazánk kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett

Létrehozva
A külgazdasági és külügyminiszter videóüzenetében elmondta azt is: Magyarország ukrajnai nagykövetsége működik, és azt kérte Ukrajna keleti és középső részein tartózkodó magyar állampolgároktól, hogy vegyék fel a kapcsolatot a kijevi nagykövetséggel.


„A szomszédságunkban sajnos a legrosszabb forgatókönyv következett be, mégpedig a háború” – élő videóban jelentkezett be Szijjártó Péter, miután Oroszország hajnalban megtámadta Ukrajnát. A magyar külügyminiszter szerint a háborút még a legnagyobb és legerősebb országok diplomáciai erőfeszítései sem tudták megakadályozni.

„Magyarország álláspontja világos: kiállunk Ukrajna mellett, kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.” - mondta a Szijjártó majd hozzátette: Magyarországa ma is minden olyan szövetségesi egyeztetésen részt vesz, amelyek a koordinált válaszreakciót készítik elő.

„A legfontosabb feladatunk, hogy a magyar emberek biztonságát garantáljunk” – fogalmazott Szijjártó. Az ukrajnai nagykövetség működik, az imént beszélt a külügyminiszter a kijevi nagykövettel, aki arról tájékoztatta, hogy Kijev belső részeiben a helyzet egyelőre nyugodt, harci cselekményeknek nincs nyoma. A nagykövetségi munkatársak biztonságban vannak, az ukrán nemzeti gárda megkettőzte a nagykövetség védelmét – tette hozzá Szijjártó Péter. 

Az Ukrajna keleti és középső részein tartózkodó magyar állampolgároktól a külügyminiszter azt kérte, hogy vegyék fel a kapcsolatot a kijevi nagykövetséggel, amely biztonságot nyújt nekik.

„Kárpátalján egyelőre nyugalom van, folyamatos a kapcsolat az ottani magyarság vezetőivel, illetve a főkonzulátusainkkal” – folytatta a külügyminiszter. „Amennyiben további lépésre van szükség, akkor azokat természetesen időben és gyorsan megtesszük, és amint lehet, a közvéleményt is informáljuk.”

Ez is érdekelhet

A Közel-Keleten ragadt magyarok kimenekítésén dolgozik a külügy
Világ
A térségben egyre súlyosabb a helyzet, Irán és Izrael már nemcsak egymás fővárosát támadja, hanem több más helyszínt is.
Két folyóban is túlzott a sókoncentráció a parajdi katasztrófa miatt
VilágHavaria
A Marosban és a Nagy-Küküllőn is a megengedettnél magasabb só értéket mértek, így az ivóvízellátás is veszélybe került a környező településeken.
Összeomlott egy híd Indiában, halálos áldozatok is vannak
VilágHavaria
A katasztrófában legalább ketten meghaltak és többeket elsodort a víz.
Talaj szuperbaktérium
A klímaváltozás miatt szaporodnak a szuperbaktériumok a talajban
VilágTudományKörnyezet
Egy új tanulmány szerint a klímaváltozás fokozza az antibiotikum-rezisztens baktériumok terjedését a talajban, és ennek nagyon komoly veszélyei vannak.