Miskolc
Koronavírus: közel 4000 fertőzött, 116 halott
Az elmúlt napokhoz képest némileg csökkent az azonosított fertőzöttek és a járvány miatt elhunytak száma is. Borsod-Abaúj-Zemplénben 204 beteget regisztráltak.
Fellobbant a remény lángja Miskolc adventi koszorúján
Advent második vasárnapján fellobbant Miskolc adventi koszorúján a remény lángja is.
A tardonai az ország második legszebb betleheme
Másodszorra hirdettek győztes településeket a Magyarország Legszebb Betleheme pályázaton, melyet a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Hungarofest Nonprofit Kft. közösen szervezett. Az első helyezett idén Makó városa lett, a második helyeznek járó díjat pedig a Bükk lábánál található Tardona települése kapta.
Miskolcra is érkezik a MÁV új testkameráiból
A MÁV-Start 66 új testkamerát szerzett be, így már 174 támogatja a jegyvizsgálók munkáját - tudatta a vasúttársaság vasárnap.
Pöttöm Mikulások lepték el a megyei kórházat
A Várva Várt Alapítvány jóvoltából Mikulás sapkákba öltöztették az újszülötteket a megyei kórház szülészetén pénteken.
Advent a Miskolc Televízióban – Vasárnap fellobban a remény lángja
A város adventi koszorújának gyertyagyújtásai, valamint a Miskolci Szimfonikus Zenekar minden évben népszerű adventi hangversenyei ezúttal a tv-képernyőre költöztek.
Veres Pál: A nehézségek ellenére eredményes év van mögöttünk
„Kihívásokkal teli egy év áll mögöttünk. Az októberi indulást követően megkezdődött az átadás-átvétel, majd folyamatosan derültek ki gazdasági, pénzügyi problémák. Az új költségvetéssel stabilizálni tudtuk a gazdálkodást, de a ránk maradt hiány és kötelezettség hatalmas. Majd jött a járvány, ami minden tervünket felborította. Kieső bevételek, központi elvonások, lelassult folyamatok, védekezési feladatok, soha nem tapasztalt körülmények, nehézségek és szabályok. Büszke vagyok arra, hogy mindezek ellenére több olyan intézkedést is tettünk, amelyeket célként megfogalmaztunk a Nagy-Miskolc programban.” Veres Pál polgármester az önkormányzati választás óta megvalósult célokat, az elért eredményeket összegzi.
Balázsék: legendás és gyönyörű a miskolci adventi villamos
Balázs, Feri és Jani a karácsonyi készülődésről és az ehhez mára már hozzátartozó a fényvillamosokról beszélgetett. Ezek közül szerintük évről évre a miskolci a legszebb.
Fandl Ferenc: „a művészet számára a tétlenség halál”
Az MNSZ színművészét arról faggattuk, hogyan telnek a napjai a veszélyhelyzet idején.
Életeket mentenek, most Zsombiért lépcsőztek
Online lépcsőfutást szervezett a Magyarországi Légimentésért Alapítvány. A tűzoltók jótékonysági akciójához csatlakozva a légimentésben dolgozók is tíz emelet magasra futnak országszerte, hogy felhívják a figyelmet az SMA-ban szenvedő Zsombira, és adakozásra buzdítsanak a kazincbarcikai kisfiú gyógyulását jelentő gyógyszerre. A légimentők Miskolcon csütörtökön küzdötték le a 200 lépcsőfokot, és kihívták a vízimentőket.
Télapó login: online térbe szorulhat az ünnep, kevesebb a vásárló a boltokban
Sokan szeretik személyesen megvenni az ajándékokat, de a jelenlegi helyzetben már arra is van lehetőség, hogy elkerüljük a bevásárlóközpontok zsúfolt tereit.
Befejeződött a perecesi óvoda tetejének felújítása
A munkálatokat bejáráson tekintette meg Bazin Levente és Varga László, akik Mikulás alkalmából ajándékkal is készültek az oviba járó gyerekeknek.
Újraindulnak a kéményseprő-sormunkák a társasházaknál
Ütemezetten végzi majd 2021-ben is az úgynevezett társasházi sormunkát a katasztrófavédelem kéményseprőipari szerve - közölte a városháza sajtóosztálya.
Szabadságolás, karbantartás, átszervezés: pillanatnyi lélegzethez jutott a kórház
December 7. hétfőtől a koronavírus megbetegedésben szenvedők ellátása az intézmény Semmelweis Tagkórházában folytatódik.
Törvényben kérnek béremelést a miskolciaknak
A Velünk a Város frakció is támogatja Jakab Péter jobbikos országgyűlési képviselő törvényjavaslatát, ami lehetővé tenné, hogy az alacsony jövedelemért dolgozók teljes személyi jövedelemadójukat visszaigényeljék, a multikat pedig béremelésre kötelezzék.
Tovább érvényesek maradnak a diákigazolványok
Meghosszabbodik az érvényessége az utazási kedvezményre jogosító igazolványoknak - közölte az MVK Zrt.
