Miskolc
Beteg gyerekeknek gyűjtöttek a Miskolci Egyetemen
A Fúzió Közösség Miskolc tagjaival szerveztek gyűjtést leukémiás diákoknak a Miskolci Egyetem hallgatói.
Ismét rallye miatt jár rövidebb útvonalon a 16-os busz
Szeptember 27-én, vasárnap reggel hat órától várhatóan este hat óráig a Magyar Országos Rallye Bajnokság miatt lezárják a Lyukóbánya – Parasznya közötti utat.
Ma rendezik a Cégek Éjszakáját
Első alkalommal rendezik meg Magyarországon a Cégek Éjszakája elnevezésű rendhagyó karriernapot. A csütörtökön 16 órától éjfélig tartó rendezvény a koronavírus-járvány miatt az online térbe költözik - mondta a CSP Solutions Kft. vezetője az MTI-nek.
Rendészeti beszámoló, éghajlati vészhelyzet és a Bursa Hungarica is a közgyűlés elé került
Rendes, szeptemberi ülését tartotta Miskolc város közgyűlése. Az előzőhöz képest most kevesebb volt a fajsúlyos téma (augusztusban fogadták el egyebek mellett a rendőrség évértékelőjét, a költségvetés módosítását), de így is olyan előterjesztéseket tárgyalt a grémium, mint például a rendészeti beszámoló, az éghajlati vészhelyzet kezeléséről szóló előterjesztés, valamint egy olyan javaslat, ami szerint Miskolc csatlakozhat a Bursa Hungarica önkormányzati ösztöndíjpályázathoz.
Bűncselekményt is elkövethettek a kamera kihelyezésével a TASZ szerint
A közgyűlési teremben felszerelt kamera és térmikrofonok miatt Miskolc jegyzője bejelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalának (NAIH). A szervezet elnöke szerint „adatvédelmi incidens nem történt”, jogellenes adatkezelés viszont felmerülhet. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértője ezzel egyetért, sőt azt mondja, ha ez valóban beigazolódik, az komolyabb jogsértést – akár bűncselekményt is – jelent.
Mokka, a kétszeres szülinapi ajándék
Egy olyan kis élettársra vágyott Zsófi, aki segíti a közlekedésben, a szívét, lelkét is gyógyítja és társként mellette van a mindennapokban. Mokka pont ilyen, nem csoda, hogy a bókok nagy részét bezsebeli, amit eddig Zsófi kapott. A fekete vakvezető kutyát gazdája a születésnapján kapta meg, majd sok gyakorlás után kiképzője születésnapján sikeresen levizsgáztak: így adott Mokka két nagy ajándékot.
Nem fogadta el a városi rendészet beszámolóját a szakbizottság
A miskolci rendészet működésében feltárt szakmai hibák és hiányosságok miatt az önkormányzat rendészeti bizottsága nem tudta támogatni a városrendészet beszámolóját - írja közleményében A Velünk a Város frakció. A beszámoló csak az emlékezetkiesésben szenvedő Fidesznek tetszett, amely hetekkel korábban még lelkesen kritizálta a rendészet dolgait.
Mozgásban a város 4. - Nézze újra a minap.hu-n!
A szeptember elején indult program ezúttal is online volt.
Leaszfaltozták a Kis-Hunyad utca lezárt szakaszát
A közel 180 méteres szakasz felújítását még július utolsó napjaiban zárták le.
Közgyűlés – az eredményekről számol be a rendészet igazgatója
Május helyett szeptemberre készült el a koronavírus-járvány miatt a Miskolci Önkormányzati Rendészet tavalyi évről szóló beszámolója. 2019 legnagyobb eredménye az operatív műveleti központ elkészülése volt.
Y-híd: lassan csak hűlt helye marad a régi felüljárónak
A Vörösmarty utcai vasúti felüljárót szeptember 13-án zárták le, a bontási munkákat pedig másnap kezdték meg.
Milyennek szeretnénk a belvárost 5-10 év múlva?
A belvárosról, azaz annak a vendéglátó egységekkel ellátott, úgynevezett „vigalmi negyedéről” tartottak fórumot a Városházán. Az önkormányzat az érintett városrészben működő vállalkozókat invitálta meg, és Szopkó Tibor, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselőjének kérésére a meghívottak mintegy harmada csatlakozott a közös gondolkodáshoz.
Miskolci közgyűlés – az éghajlati vészhelyzetre adnának választ
A miskolci önkormányzat is kiemelten foglalkozna a szélsőséges időjárás és a globális felmelegedés okozta problémákkal. A csütörtöki közgyűlés elé kerül a Velünk a Város képviselőinek egy indítványa, ami javasolja a grémiumnak, hogy állapítsa meg a környezeti és éghajlati vészhelyzetet, és tegyen konkrét intézkedéseket a veszély elhárítására. Ilyen intézkedés lenne például az önkormányzati épületek fűtésének korszerűsítése.
Gyönyörű testek versenye lesz az egyetemen
Második alkalommal rendeznek megmérettetést profi és amatőr testépítőknek. A Hungarian INBA Elite Tour & Pro Show 2020 elnevezésű esemény október 17-én, szombaton lesz a Miskolci Egyetem Körcsarnokában.
Pozitív koronavírusteszt a Miskolci Nemzeti Színház egyik művészénél
A fenntartóval egyeztetve, a jelenleg érvényes járványügyi protokoll szerint jár el az intézmény. A nézők jövőbeni biztonsága érdekében az épületben teljes fertőtlenítést végeznek, valamint a színház minden dolgozóján elvégzik a PCR tesztet.
Mozgásban a város: a kerékpározható város útjairól szól a következő vitaest
A szeptember elején indult program ezúttal is online lesz nyomon követhető.
Így látják a helyi filmesek Miskolcot
Négy kategóriában adott díjakat a Miskolc az otthonunk filmpályázat zsűrije.
Az előadó-művészet csúcsát érik el az ifjú tehetségek
Idén is a Miskolci Szimfonikus Zenekarral állnak színpadra a Musical és Miskolc Symphonic fellépői, akik között még meglepetésvendég is lehet. A hangversenynek a Művészetek Háza ad otthont december 17-én, csütörtökön este 7 órától.
Mozgásban a város - Videópályázatot hirdet az önkormányzat
Miskolc önkormányzata Európa legnagyobb közlekedési környezetvédelmi kampányához csatlakozva, kreatív videópályázatot hirdet középiskolások számára „Mozgásban a város”, avagy a fenntartható közlekedés lehetőségei Miskolcon - címmel.
Utam az iskolába - Rajzpályázatot hirdet az önkormányzat
Miskolc önkormányzata Európa legnagyobb közlekedési környezetvédelmi kampányához csatlakozva kreatív rajzpályázatot hirdet általános iskolások számára „Utam az iskolába” címmel.
