Ugrás a tartalomra

Megverekedhetett volna saját telefonjáért

Létrehozva
A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája a mai napon egy hónapra rendelte el a letartóztatását annak a férfinak, aki azzal a jól bevált módszerrel rabolta ki a sértettet, hogy megkérdezte mennyi az idő. Az eset Ózdon történt a napokban.
Kép
Képünk csak illusztráció Forrás: dailymail.co.uk

Március 14-én Ózdon, délelőtt 11 óra körüli időben, egy forgalmas áruház mellett egy férfi odalépett egy gyermekhez és megkérdezte, mennyi az idő. A sértett elővette zsebéből a mobiltelefonját, mire a férfi kikapta azt a kezéből és eltette. A sértett többször kérte a férfit, adja vissza a készüléket, még pénzt is felajánlott neki, de hasztalan.

Miután a gyanúsított távozott a helyszínről, a sértett követni próbálta, de a férfi ökölbe szorított kézzel megfenyegette, hogy megveri, majd felajánlotta, ha kell a telefon, megverekedhetnek érte. A sértett ettől annyira megrémült, hogy otthagyta a férfit, és segítséget kért az éppen arra járó rendőröktől.

A gyanúsított, bűnösségének megállapítása esetén, rablás elkövetése miatt akár nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a férfi megszökne vagy elrejtőzne a hatóságok elől. A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított életmódja is arra enged következtetni, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el. Mindezen indokok alapján a járásbíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására, így a férfi letartóztatását rendelte el április 16-ig. A gyanúsított tudomásul vette a bíróság döntését, ugyanakkor a védője még nem nyilatkozott a fellebbezés vonatkozásában.

Ez is érdekelhet

Erre számítsunk az MVK-nál a régiségvásár alatt
Miskolc
Március 1-jén, vasárnap 07:00 és 15:00 óra között a régiségvásár, valamint karbantartási munkálatok miatt vágányzár lesz a Tiszai pályaudvar és az Újgyőri főtér között.
Ütemezett vízvezeték-rekonstrukcióval folytatódik Miskolc legjelentősebb útfelújítási projektje
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Hétvégén sem érdemes rutinból vezetni a városban
Miskolc
A Miskolci Városgazda munkatársai a város több pontján közterületi munkálatokat végeztek a héten.
Napsütés időjárás indito. Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi idővel búcsúzik a naptári tél
MiskolcBelföld
Titkon valahogy így képzeltük az évszakváltást.