Ugrás a tartalomra

Miskolc

A boldogságról szaknyelven: több örömforrásra kell támaszkodni
EgészségTudományMiskolc
A koronavírus-járvány több ajtót bezárt a boldogság felé vezető folyosón, de kinyitott egy apró ablakot is.
Tállai András egy ideig úgy vélte, Magyarországon már 1500 milliárd embert beoltottak
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Tállai András a Facebookon azt posztolta, hogy Magyarországon jól halad az oltási program, és már 1500 milliárd embert sikeresen beoltottak. Sok kommentelő vette észre az elírást.
Akkor és most… - A Royal Szálloda
KörnyezetMiskolc
A múlt század eleji képeslapon a Széchenyi utca középső szakasza látható, középpontban az egykori Royal Szállodával.
Elvont források, elvont hatáskörök
Miskolc
Városháza: a Számadó összefoglalójából kiderül, hogy él az önkormányzat 2020-2021-ben.
Kisállat vagy családtag: kevés a lehetőség a gazdik számára méltó búcsút venni kedvenceiktől
Miskolc
Jelenleg sem Miskolcon, sem a környékén nincsen olyan legális sírkert, ahol a gazdik elhantolhatnák egykori kedvenceiket. Igaz ez a Csanyik-völgyben lévő, az évek folyamán egyre terebélyesedő kisállattemetőre is, ahol egy tiltótáblát is kihelyeztek, „Állati tetemek elhantolása hatóságilag tilos!” – felirattal.
A kertészkedni vágyók egyre inkább keresik a különlegességeket
KörnyezetMiskolc
Sokaknak fő szempont, hogy önellátó konyhakertet tartsanak fenn.
Gumiégetés 300 ezerért – megéri?
MiskolcKörnyezet
A fűtési szezonban rendre kifogásolható a levegő minősége Miskolcon, ez a magas szállópor-koncentráció miatt van. Az önkormányzat több intézkedést is hozott a tisztább levegő érdekében, de komoly a lakosság felelőssége is. A rendészet igazgatója figyelmeztet: akár 300 ezer forintra is büntethetik azt, aki kazánjában, kályhájában gumit, kábelt, műanyagot éget.
Jégmászóként töri az utat
SportMiskolc
Történelmet írt a 17 éves miskolci Seregi Ernő Róbert: ő az első magyar, aki rajthoz állhatott egy felnőtt jégmászó világkupán.
Elvehetik a településrendezési jogokat az önkormányzatoktól
Miskolc
Legalábbis egy Semjén Zsolt által benyújtott törvényjavaslat szerint. Varga László és Szopkó Tibor szerint ez biztosan nem segítené Miskolc fejlesztését.
Tavasszal is érdemes ellenőrizni a vízórákat
Miskolc
Nem csak télen, hanem tavasszal is érdemes elvégezni, a kerti vízórák ellenőrzését, hiszen a téli fagyok okozta károk ilyenkor mutatkoznak meg. Ha tehetjük, előzzük meg a bajt, mert a mérőóra károsodása és a feleslegesen elfolyt víz sok gondot okozhat és jelentős kiadással is járhat.
Hétfőtől még egy hétig maradnak a jelenlegi korlátozások
EgészségMiskolcBelföld
Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be a szokásos péntek reggeli „interjúban" a Kossuth Rádióban. A húsvétra vonatkozó szabályokról jövő héten döntenek.
Elkezdődik a nyárfák kivágása a Tátra és Torontáli utcákon
Miskolc
A két utcában található jegenyenyárfák egyre több problémát okoznak az ott élőknek és a fenntartónak is, a legjelentősebb a február elején kidőlt fa károkozása volt - emlékeztet csütörtök délutáni közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Újra várják a civil véradókat
EgészségMiskolc
Az akciót azért szervezik meg újra, mert a koronavírus-járvány idején is biztosítani kell az életmentő vérkészítményeket.
út tisztító gép, tavaszi takarítás,
Megtisztítják a város közterületeit
Miskolc
A tavaszi nagytakarítás március végéig egy előre meghatározott ütemterv szerint zajlik. 
Forradalmi klipet készített a Miskolci Illés EmlékZenekar
KultúraMiskolc
A nemzeti ünnep alkalmából készült videóklip az Illés-együttes egyetlen olyan dalából született, ami az 1848-1849-es események szellemében íródott.
A piroson át, a tiloson át...
Miskolc
Harminchárom járművezető hajtott tovább a jelzőlámpa tilos jelzése ellenére Miskolcon két hét alatt. A rendőrök mindegyikükkel szemben intézkedtek.
Képgaléria
Kiélezett csatában született döntetlen a történelmi vízilabda-mérkőzésen
SportMiskolc
Hazai környezetben fogadta az MVLC szerda este Szeged férfi vízilabdacsapatát. A Miskolc Televízió által élőben közvetített mérkőzésen végül döntetlen született. A vendégek elégedettek voltak a megszerzett 1 ponttal – a miskolciak már kevésbé.
Ismét változik a menetrend: több busz jár csütörtöktől
Miskolc
Az új menetrend bevezetése utáni tapasztalatok alapján az MVK több rásegítő járatot is beépített a menetrendbe, csütörtöktől már ez lesz érvényben.
Képgaléria
Y-híd: Hamarosan épülhet a terelőút
Miskolc
A munkagépek már felvonultak és a humuszrétek eltávolítása után az új út építése is megkezdődik.